Aki külföldi transzplantációhoz segítette a magyar csecsemőket

Tornanádaska, Tiszalök, Kisújszállás… Csak néhány településnév azok közül, ahonnan májbeteg gyerekek kijutottak észak-németországi klinikákra, szervátültetésre. Hogy ma is élnek, az dr. Szőnyi László gyermekgyógyász, egyetemi docensnek köszönhető, még akkor is, ha ő mindig hozzáteszi: „többek között”. Az nlcafe készített interjút a ma már nyugdíjas orvossal.

Amikor a pályáját kezdte, nemhogy csecsemőket nem tudtak transzplantálni itthon, de talán még felnőtteket sem.

Amikor végeztem, még az ultrahang-készüléket sem ismertük. Igazság szerint a mai orvoslásban az én időmben tanultakból nagyon kevés hasznosítható. 1973-ban fejeztem be az egyetemet. Akkorra az első transzplantációk már megtörténtek a világban, szerény eredménnyel, majd küzdelmes időszak következett sok sikertelenséggel, de kitartó akarattal. Ekkor fejlődött a gyógyszerészet, a sebészet és a transzplantológia odáig, hogy a nyolcvanas évek elején egyre sikeresebb és elfogadottabb megoldás legyen a szervátültetés. Magam negyvenévesen találkoztam a transzplantációval először. Akkori munkahelyem, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikája felkarolta, és fogadta az egész ország területéről a súlyos, életveszélyben lévő májbeteg gyermekeket.

...

Azelőtt mi történt velük?

A szervátültetés lehetősége előtt a súlyos májbeteg gyermekek meghaltak.

Mindez azért, mert az egészségügyi rendszerünk le volt maradva…

A probléma ennél sokkal komplexebb. Jó lenne mindenben az elsők között lenni, de nem tekinthetünk el az ország valós anyagi lehetőségeitől. A transzplantáció nagyon költséges beavatkozás. Igen nagy előrelépés, hogy az OEP 1993-tól a mai napig finanszírozza minden külföldi transzplantációra szoruló kisgyerek műtéti költségeit.

Hiába volt meg már a technika a világon, itthon nem tudták megműteni ezeket a gyerekeket. Mihez kezdtek velük?

Kerestük azokat a központokat a világban, ahol vállalják a magyar gyermekek gyógyítását. A németek voltak a legnyitottabbak.

...

Ha jól tudom, a legkisebbeket most sem itthon műtik. Ennyi idő alatt nem sikerült eljutni idáig? Technika, körülmények, emberi tudás – mi hiányzik nálunk?

A májtranszplantáció speciális terület, az orvostudomány egyik legbonyolultabb része mind sebésztechnikailag, mind a gyógyszerelés, mint a diagnosztika tekintetében. Legkevesebb harminc speciálisan képzett szakember összehangolt munkáját igényli, és optimális, ha ők egyazon épületen belül elérhetők (és akkor még az infrastruktúráról nem is beszéltünk). Lépésről lépésre haladunk. Ha a beteg gyermekek testsúlya eléri a 15 kg-ot, a műtét már Budapesten is eredményes lehet. Ám a gyerekellátás itt decentralizált, ami nehezíti a továbblépést. Amíg ez nem változik, nem garantálható az elvárható minőség. Ide olyan rendszer kéne, ami megbízhatóan ugyanazt tudja tegnap, ma és holnap is. Addig a megoldás a fenti súlycsoport alatt a külföldi transzplantáció.

Mondjunk azért el egy komoly előnyt: a máj az egyik olyan szerv, ami részletében is átültethető, ráadásul folyamatosan megújul, vagyis akár egy nagyapa is adományozhatja a teste egy darabját az unokájának: elméletben működik az élődonoros átültetés. Igaz, hogy nálunk az orvosok nem igazán hívei?

Sebésze válogatja, és itt a sebész dönt. Mindkét megoldásnak van előnye és hátránya. Vannak, akik úgy érzik, nem kockáztatnak. Miközben például a rijadi klinikán – ahol három és fél évet magam is dolgoztam – évente százhetven élődonoros átültetés zajlik, mintegy negyvenöt esetben gyerek az érintett. Nagyon jók az eredmények. A teljes interjú itt olvasható