Akik nem maradhatnak otthon

Az egészségügyben robotoló dolgozók mellett most azokon is óriási a teher, akiknek köszönhetően az ország még működik. Futárok, boltosok, szemétszállítók, szociális munkások, akik a határaikat feszegetik, hogy ne bénuljon meg teljesen az élet. De a bizonytalanság, a robotolás és az az érzés, hogy soha nem lesz vége, az ő lelküket is kezdi felzabálni. A feszültség sokszor otthon robban ki: sírnak, mert lelkileg kezdenek teljesen kimerülni. Napokig nem alszanak, mert a megoldást keresik, hogyan szerezzék be az árut, vagy hogyan szervezzék át teljesen a működésüket. Őket is kérdezte az index.hu körképében.

Tiszavári Zsuzsa 40 éves, gyógyszerész. Tizenhét éve van a szakmában, de azt meséli, most volt először az az érzése, hogy „soha nincs vége, hogy fojtogatóan sokan vannak, és hogy az egész embert próbáló. Azt hittük, hogy a türelmünk végtelen, és nem, egy idő után elfogy a türelmünk.”

A hegyvidéki patikában eredeti nyitvatartás szerint reggel 8-tól este 8-ig, műszakonként ketten dolgoznak. Otthon pedig „jön a másik műszak, napi 4-5 órában tanítom a gyereket”, mondja Zsuzsa. „Többször előfordult az elmúlt héten, hogy hazamentem és sírtam. Sírtam, mert annyira fáradt voltam, és nem is feltétlenül a fizikai fáradtságra gondolok, hanem a lelki fáradtságra. Napi szinten bennünk van, hogy találkozunk-e olyannal, aki fertőzött, mikor fertőződünk meg, rajtunk múlik-e, hogy megfertőződünk, én kit fertőzhetek meg, szűrnek-e, hogy a kollégák ne legyenek betegek, mert akkor még annyi emberrel sem fogunk dolgozni, ahányan most tudunk. Ezek folyamatosan pörögnek az emberben.”

A gyógyszertárban egyszerre csak egy vevő lehet bent, a plexifal még készül. Addig a leragasztott sárga csík jelöli, hol állhat a vásárló, amit sokszor észre sem vesznek. Ráadásul a gyógyszerészek készletei is végesek. Amikor a portré készült, gumikesztyűből még 20-25 napra volt elegendő, sebészi maszkból viszont mindössze hat darab maradt.

A koronavírus-fertőzés miatt március 8-tól az egész országban látogatási tilalmat vezettek be a kórházakban, március 16-tól pedig országszerte szüneteltetik a halasztható műtéteket és vizsgálatokat, és csak a sürgősségi beavatkozásokat végzik el. „Most egy kicsit olyan, mintha ciánozták volna a kórházat, ennek is megvan a diszkrét bája” – mondja Nyulasi Tibor, a Szent János Kórház Központi Intenzív Osztályának főorvosa. Miközben ő három hete folyamatos készenlétben van, a telefonja ötpercenként csörög, és elkezdődött az orvosok „átképzése" is, itt még pihentetik az embereket. „Mi még várakozási fázisban vagyunk. Még el tudok küldeni 3-4 embert szabadságra, hogy pihenjen otthon, mert nem tudom, hogy jövő héten mi lesz. Lehet, hogy 36 órát kell egyben lehúzunk.” Két hete nyitották meg a Kútvölgyi tömbben a karanténkórházat. „Hazamentem, és telefonáltak, hogy négy óra múlva meg kell nyitni. Bekaptam gyorsan valamit, kocsiba ültem, és visszajöttem. Az egyik ajtón még a takarítók mentek ki, a másik ajtón pedig már a mentők hozták be az első karanténos betegeket. Nekünk is tanulni kellett ezt a helyzetet, életemben nem voltam még karanténkórházban. Szerencsére volt egy infektológus, aki segített minket” – mondta az osztályvezető főorvos.

Múlt héten feladatként kapták, hogy hozzanak létre egy következő intenzív osztályt is, sőt, már egy negyedik előkészítését is elkezdték. Állítja, hogy „van lélegeztetőgép. Van tartalék, a tartaléknak is van tartaléka, és már a tartalék tartalékának a tartalékát kezdjük összeszervezni. Próbálunk három lépéssel a dolgok elébe menni. Ha ez sem elég, akkor tényleg katasztrófa lesz.” Nyulasi szerint nyugodt körülmények között, a János-kórházban jelenleg 27 embert tudnának lélegeztetőgépre tenni és „további öt beteget tudunk lélegeztetni úgynevezett szükség gépekkel, transport lélegeztető gépekkel”.

Szerinte ennek a rendkívüli helyzetnek a nagyon pozitív hozadéka, hogy kollégái kérés nélkül „beállnak és csinálják”. „Amikor indítottuk a karanténkórházat, az első éjszakát az egyik osztályvezető kollégámmal csináltuk végig, de beállt a szemész, a sebész, a pszichiáter, és megcsináltuk. Senkit nem kell kötelezni, hogy jelentkezzen a feladatra.”

Olvasta az olasz orvosok beszámolóit a tragikus állapotokról. „Most sokat kell dolgozni. Nekem édesapám orvos volt, ő azt mondta, hogy a dolog nagyon egyszerű: hivatást választottál, és nem szakmát. Fáradtság? A szó fizikai értelmében persze van, de csinálni kell, de ilyen volt, van és lesz is.” Elképesztő társadalmi támogatást kapnak. Rengeteg cég és magánember ajánl fel pénzt, munkaerőt vagy egészen apró dolgokat. A főorvos szerint ezek a felajánlók legalább akkora hősök, mint az egészségügyben dolgozók. Még több részlet a cikkben