Közleményben jelzik, hogy szívesen átvennék a négy kutatóintézetet, amiket az ELTE-re kényszerítene a kormány.
Közlemény kiadásával szállt be az egykori akadémiai kutatóintézetek jövője körüli lobbizásba a Magyar Tudományos Akadémia vezetése, írja a 444.hu. Freund Tamás elnök, Kollár László Péter főtitkár és Erdei Anna főtitkárhelyettes közös levélben jelzik:
„Amennyiben a kormány (…) mindenképpen le akarja választani a HUN-REN-ről a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontokat, akkor az Akadémia – ismerve az érintett kutatóközpontok vezetőinek álláspontját – kész a négy kutatóközpont átvételére."
Tegnap, kedden írta meg a 444.hu is, hogy az Akadémiától korábban elvett és HUN-REN-re átkeresztelt kutatóintézeti hálózatról a kormány leválasztaná a négy „legrenitensebb”, bölcsész- és társadalomtudományi kutatóintézetet, ahol a politikai átalakításokkal szemben a legnagyobb az ellenállás. Ezeket az intézeteket egészen közeli, augusztus elsejei határidővel a már amúgy is kivéreztetett ELTE-re vinnék át. Az átszervezést úgy próbálták beállítani, mintha az ELTE kérte volna, de ez színjáték: több forrásból megerősített információink szerint a valódi döntés kormányszinten született meg.
Az MTA-vezetés friss közleményében különösen figyelemreméltó az a félmondat, miszerint az Akadémia „ismerve az érintett kutatóközpontok vezetőinek álláspontját” kész átvenni a négy intézetet. Ez azért érdekes, mert Freundék egy ideje már lobbiznak egyes intézete visszaszerzése miatt és Freund Tamás a 444 információja szerint ezen a hétfőn személyesen kereste meg az ügyben Gulyás Balázs HUN-REN-főnököt azzal, hogy az Akadémia eredeti missziójának megfelelő két intézményt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontot és a Nyelvtudományi Kutatóközpontot akkor már inkább a Magyar Tudományos Akadémia venné vissza.
A teljes információ a cikkben.