Több tipp, találgatás az államtitkár utódlásáról.
Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár augusztus végén nyújtotta be lemondását személyes és családi okokra hivatkozva, amelyet a miniszterelnök el is fogadott. A tárcát átmenetileg Beneda Attila helyettes államtitkár vezeti, de jövő héten megválaszthatják az új vezetőt. A PestiSrácok.hu addig is összeszedte a lehetséges jelölteket. Sok az új név, de akad közöttük korábbi miniszter és egykori versenytárs is, a legesélyesebb háromból pedig kettő a nő. Az sem kizárt, hogy újra minisztere lesz az egészségügynek, amely így kiválhat a csúcsminisztériumból és önálló tárcaként működhet tovább.
Bár egyes híresztelések szerint Zombor megromlott egészségügyi állapota (szívproblémái) miatt távozott olyan hirtelen a tárca éléről, forrásaink szerint inkább arról van szó, hogy a leköszönt államtitkár nehezen tudta elviselni a napi politikai harcokat. Szakmai hozzáértését az egészségügyben dolgozók sem kérdőjelezték meg, Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a vele készült interjúban úgy fogalmazott: „Ő egy gyakorlati szakember, aki teljesen tisztában van az egészségügy helyzetével. Egy felelős szakpolitikus nem is viszonyulhatna máshogyan a fennálló rendszerhez."
A tippek a PestiSrácok.hu portálon olvashatóak.