Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz

Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú a hvg360.hu-n Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.

Ha arra vetemedünk, hogy utánanézünk néhány gyereknevelési és önismereti kérdésnek, olyan fogalmakba szaladhatunk bele, mint például helikopterszülő, fűnyírószülő, narcisztikus szülő… Az előző kötetében a parentifikáltakról, most az infantilizáltakról írt. Nincs mostanra túl sok címke, amelyet, ha túl könnyen ráaggatunk magunkra vagy a hozzátartozóinkra, családi viszonyainkra, akkor azokkal súlyos félreértésekbe sodorhatjuk magunkat?

A címkézés számomra az, amikor úgy aggatunk valamire vagy valakire egy elnevezést, hogy annak nem ismerjük igazán a jelentését. Szitokszóként használják például a narcisztikust a nehéz természetű emberekre, akik akár bántanak is másokat. De narcisztikus és narcisztikus között is komoly különbségek vannak, mindenkivel máshogy kell dolgozni. A különböző betegségeknek, állapotoknak is van diagnózisa, de az, hogy valamit nevén neveznek, még nem azt jelenti, hogy két páciens ugyanolyan lenne. Az elnevezéseknek tehát, ha jól használják őket, jótékony hatásai lehetnek, az ember sok mindent megérthet a működéséről.

A három éve megjelent Ellopott gyermekkorban azokról a felnőttekről írt, akiknek már kicsi koruktól kezdve sokszor súlyos felelősséget kellett vállalniuk. Most, az Ellopott felnőttkorban a benntartott gyerekekről van szó. Kik ők pontosan egy családban?