• nátha
    • Kutatók vizsgálják komolyan, létezik-e férfinátha?

      Kutatók vizsgálják komolyan, létezik-e férfinátha?

    • A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

      A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

  • melanóma
    • Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

      Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

      Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

    • A kecskeméti kórház orvosa lett az Egynapos Sebészeti Tagozat elnöke

    • Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

      Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

Az agykutató, aki szigorú, mégis mindig mosolyog

Lapszemle Forrás: delmagyar.hu

A szegedi Nobel-díjként is emlegetett Szent-Györgyi Talentum-díjat vehette át két hete Tamás Gábor.

A 46 éves agykutató professzor saját képességeihez képest mindig a legjobb akart lenni. Karrierjét is gyorsan építette: jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem egyik legfiatalabb egyetemi tanára. Kutatásai nemrég olyan irányt vettek, amely akár az Alzheimer-kór gyógyításában is áttörést hozhat. A kitüntetettel a Délmagyarország Napilap beszélgetett.

– Miután átvette a Szent-Györgyi Talentum-díjat, azt mondta lapunknak, Szegeden az orvosbiológiai kutatásban nincs nagyobb elismerés ennél. Hogyan élte meg, hogy megkapta?

– A díjaknak általánosságban nem tulajdonítok nagy jelentőséget, hiszen nem azért kutatok, hogy ilyesmiket kapjak. Emellett azt gondolom, az én szakterületemen nem lehet egyéni eredményeket elérni. Megfelelő infrastruktúrára és olyan kutatói közösségre is szükség van, ami egy nagyobb projektet is be tud fejezni.

– Csapatának mondott köszönetet a díjátadón is, valamint tanárainak. Kik ők?

– Ahhoz, hogy valaki gyors és nagy karriert fusson be, jó tanárok kellenek, hiszen a mentorálás a legfontosabb. Olyan emberek kellenek, akik nemcsak azt tudják, hol tart a tudomány eleje, hanem azt is, hol fog állni öt év múlva, és meg tudják határozni a fejlődés irányát. Rám Somogyi Péter és Nusser Zoltán volt a legnagyobb hatással, mindkettőjükkel Oxfordban dolgoztam. Zolival még csak nem is együtt, csupán egymás mellett, de ebből is sokat tudtam tanulni. Somogyi Péter pedig véleményem szerint a legkimagaslóbb magyar agykutató.

– Hogyan került Oxfordba?

– Az oxfordi gyógyszertani intézet akkori vezetőjét Szegeden avatták díszdoktorrá. Úgy vette át ezt az oklevelet, hogy bejelentette, ösztöndíjat alapít szegedi diákok számára. És történetesen én voltam az első diák, aki ezt az ösztöndíjat megkaptam.

– Ekkor már nyilvánvalóan tudta, mivel szeretne foglalkozni. Mikor döntött az agykutatás mellett?

– Másodéves egyetemista koromban. A természettudományi karon tanultam biológiát. Jöttem a ligeten át Újszegedre előadásra, és akkor fogalmazódott meg bennem, séta közben, hogy ha valamivel, akkor ezzel szívesen foglalkoznék. Bár akkor még semmit nem tudtam róla, azt vallom, hogy olyanra érdemes szakosodni, ahol látszik, hogy egy életre való munka van. Az agykutatás ilyen, ráadásul hiszem, hogy ezzel a területtel pont most érdemes foglalkozni.

A teljes beszélgetés a portálon olvasható!