Az alkoholfüggőség mértékegysége

Magyarországon 1999 óta folyamatosan csökken az alkoholfüggők száma. Ugyanakkor az alkoholfüggőknek csak igen csekély százaléka jelenik meg az ellátórendszerben, mivel hiányzik a kezelés szükségességére irányuló belátás, illetve elszánás. Szükség van a kezelés külöböző színtereinek jövőbeli összehangolására, írja a MedicalOnline.

Közismert, hogy hazánk nemzetközi viszonylatban élen jár az alkoholfogyasztásban. Ugyanakkor a párhuzamosan használt, eltérő szempontok alapján relevánsnak tekinthető függőségkoncepciók sokszínűsége megnehezíti az érintettség számszerűsítését. Tovább nehezíti a kérdést, hogy az ellátásba kerülés, illetve az ehhez kapcsolódó minőségi és mennyiségi jellemzők aligha ragadják meg a függőség egészét. Az ellátásba kerülés aránya részben a jéghegy csúcsát jelöli: számszerűen rámutat azokra, akik nyilvánvaló testi és pszichés következményekkel szembesülnek a krónikussá vált alkoholbetegség miatt. Ugyanakkor a kezelésbe lépés kapcsán a betegségbelátás eltérő lehetséges szakaszait is érdemes szem előtt tartani, tudván, hogy a szenvedélybetegek jelentős része a felismerést megelőző vagy a felismerési szakaszban jár. A jövő kihívásai közé tartozik a kezelés eltérő színtereinek és funkcióinak összehangolása.

A KSH adatai szerint 1999-ben 866 000 alkoholfüggő élt Magyarországon (2). 2017-es adatokat vizsgálva látjuk, hogy ez a szám drasztikusan, 379 000-re csökkent. Vajon mi mozdít elő ilyen mértékű változást és hihetünk-e abban, hogy a számszerű csökkenés valódi változást jelez? Ahhoz, hogy az alkoholfüggőséget, illetve annak mértékét meg tudjuk becsülni, tisztában kell lennünk az alkoholizmus definíciójával, mely az első módszertani nehézséget adja a témában.

Az alkoholfüggők többsége akkor kerül az ellátórendszer közelébe, ha a függőségnek már súlyosabb testi és/vagy pszichés tünetei is megjelennek. A problémás alkoholfogyasztás egy kontinuumon helyezkedik el, annak kialakulása stációkból álló folyamat. A spektrumon a kockázati ivástól kezdve a problémás nagyiváson át az enyhe, középsúlyos és súlyos, sokszor halálos kimenetelű alkoholbetegség áll. Ezért is fontos, hogy a tágabb értelemben vett ellátórendszer akár a betegséget megelőzően vagy annak korai szakaszában felismerje a problémát, és a klienst a megfelelő intervenciós eljárás keretében szakemberhez vagy ellátóhelyre irányítsa. Ehhez az oktatási, a szociális és az egészségügyi rendszerben dolgozók összehangolt munkájára lenne szükség, ahol azonos definíciók, szemléletek mentén egy mindenki által elérhető adatbázisban fellelhető segítői hálózat bevonásával lehetne segíteni az érintetteken, a függőség betegségének megjelenése előtt vagy annak korai szakaszában.