Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének közgyűlését és koordinátori értekezletét tartották Gyulán.
A csütörtöki és pénteki eseményen dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a jelenlévő mintegy húsz település képviselőit, majd dr. Kovács József országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke mondott beszédet. Dr. Kovács József lapunknak kiemelte, a szövetség nagyban hozzájárul a lakosság egészségmegőrzéséhez, illetve a megelőzéshez – írja a beol.hu portálja.
Az intézményesített rendszer mellett az egészség társadalmi kérdés is. Éppen ezért nagyon fontosak a különböző szűrések, tájékoztatók, egészségnevelő programok — emelte ki a
képviselő, aki emlékeztetett az elmúlt három évben született kormányzati intézkedésekre, a népegészségügyi termékadóra, a Mintamenza programra és a dohányzással kapcsolatos változásokra.
Kiss László helyi koordinátor, a gyulai egészségügyi alapellátás igazgatója — akit a szövetség igazgatótanácsának tagjává választottak csütörtökön — elmondta, Gyula 1988 óta tagja a szervezetnek. Mint megtudtuk, a szövetséghez kapcsolódó különböző rendezvényeket az Egészséges Városért Közalapítvány égisze alatt szervezik meg. Példaként a szakmeber megemlítette az egészséghetet és a tudatosan a serdülőket segítő programokat is.