Az egészségügy átalakításának kockázatai a járvány közepén

A kormány a COVID 19 járvány második magyarországi hullámára időzítve átalakításba kezdett az egészségügyben. A Mérce korábban már kifejtette, miért nem tartja ezt most időszerűnek. Most az egészségügyi szolgálati törvény végrehajtási rendeleteinek ismerete tükrében két részben tovább elemzik az átalakítás lehetséges közvetlen és középtávú hatásait.

Tekintettel arra, hogy a struktúraváltás a pandémia idején zajlik, elengedhetetlen szót ejteni a járványkezelés jelenlegi állásáról, annak egy meghatározó aspektusáról, a járvánnyal összefüggő adatokhoz való hozzáférésről.

Azokban az országokban, ahol működik egészségpolitika, tehát az egészségügyért felelős, minisztériumi szinten szerveződött intézmény felelősséget visel a rendszer működéséért, a rendszer átalakításai, csúnya szóval reformjai (sic!) az egészségügy szereplőivel folytatott folyamatos párbeszéd során, elvek és tények mentén zajlanak.

Az elvek, az átalakítás céljai sokszínűek lehetnek, és értelemszerűen előfordulhat, hogy egymással akár ellentétes célkitűzések kiegyensúlyozott megvalósítására törekszik a politika, de a módosításokat (≠ toldozgatások) tények, adatok támasztják alá, átlátható módon.

Egy nagyobb megújulás vezérfonala lehet pl. a jobb minőségű ellátás, a jobb hozzáférés biztosítása, a döntéshozatal transzparenciájának erősítése, a hatékonyság növelése vagy a költségvetési egyensúly biztosítása. Mindenesetre általában kiérlelt folyamat eredőjeként történik egy nagyobb váltás, előre ismert módon és tervezhetően.

Az egészségügyi rendszer kapcsán az is alapvető, hogy ebben a szektorban számos irány élhet egymás mellett: más módszer lehet az üdvözítő, vagy szerényebben megfogalmazva működőképes és előremutató az alapellátás szervezése és finanszírozása, és megint más mondjuk a képalkotó diagnosztika területén. Komplexitásában utolérhetetlen az egészségügy, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni semmilyen újításkor.

Amit eddig tudunk

A jelenlegi egészségügyi rendszer-átalakítás eddigi tudásunk szerint a szervezeti átalakításra koncentrál, és fókuszában az egészségügyi munkaerő áll. Azonban nem tudunk részleteket a reformról, pusztán annyit, hogy az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetésével párhuzamosan egy új típusú egészségügyi szolgálati jogviszony válik szinte kizárólagossá az egészségügyben. Emellett egy másik vonalon januártól új, az egészségügyi rendszer teljes spektrumára kiterjedő hatáskörrel bíró irányító intézmény kezdi meg működését. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) feladata az intézmények szakmai fenntartása, kapacitások átcsoportosítása, ellátási terület meghatározása, munkáltatói jogkörök gyakorlása, önkormányzati(!) szakrendelők munkavállalói fölött is.

Az OKFŐ alatt 40 szuperkórház szerveződik, a kiszivárgott hírek szerint vezetőik erős jogosítványokkal rendelkeznek majd, kormányhivatalnokként (pl. városi kórházak irányítása, alapellátók összefogása. Ezzel párhuzamosan, a járványhelyzetre tekintettel – előre láthatóan átmenetileg – a finanszírozási szabályok is egyszerűsödtek a járvány alatt: átalányfinanszírozás van érvényben.

Ez így összességében egy rendkívüli legegyszerűsítés képét is felvetítheti a teljes rendszer működését tekintve, de mivel a folyamatnak még csak az elején vagyunk, ez még csak találgatás. 40 szuperkórház az alá tartozó egyéb egységekkel még valamilyen területi alapú szerveződést is hozhat, illetve járhat a különböző ellátási szintek közötti viszonyok letisztulásával, betegutak egyértelműsítésével stb. Nem tudjuk, csak találgatunk, mi fog történni. Amit már nagyjából látunk, az az új típusú jogviszonyt felépítő szabályok.

Az egészségügyi szolgálati jogviszony mint kategória megalkotása véleményem szerint csak részben egészségpolitikai lépés. A közalkalmazotti törvény kiüresítése, komplex ágazatok törvény alóli kivonása már régóta zajló folyamat. Ezzel gyakorlatilag a jogalkotó egyértelműen állást foglal: a közszolgálatban történő munkavégzés kedvezőbb szabályainak fenntartását nem látja indokoltnak,

a Munka Törvénykönyve, mint háttérjogszabály alkalmazásának bevezetése pl. az egészségügy, közgyűjtemények, stb. esetében egy üzenet: a közszolgálat nem kivételezett szektor többé, még egy olyan létfontosságú ágazat esetében sem maradnak érvényben az általánosnál kedvezőbb végkielégítési, felmentési stb. szabályok, mint az egészségügy.

Emellett természetesen egészségpolitikai jelentőségű szabályok megalkotására is sor került, így alapvető és a fő célt, az egészségügyi munkaerő strukturálását és mozgatását szolgáló az a szabályozás, miszerint minden egészségügyi dolgozó munkáltatója egységesen az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője.

A NER eddigi tíz éve alapján akár az egészségügy, akár más humánszféra-reform kapcsán már leszűrhettük, hogy a kormányzat a centralizációban látja a megoldást minden problémára. Ez a módszer már a problémakezelési alapcsomag része, mindenhol bevethető, tehát ebben meglepetés nincs. Logikus célkitűzésként is értékelhető ez a kormányzat részéről egy olyan ágazatban, amelyet ennyire sújt a munkaerőhiány.

Logikus, de részleteiben messze túlmegy a szükséges mértéken a megvalósítás, amely a munkavállalói jogokat erősen csorbítja:

a kollektív szerződések kötésének tilalma, vagy a béren kívüli juttatások nem jogszabályban, hanem munkaszerződésben történő rendezése, a munkáltatói minősítés el nem fogadása esetén a jogviszony megszüntetése pl. mind-mind olyan elem, amelyet higgadt elemzést követően sem tartunk kívánatos iránynak.

A szakma által is vitatott részletszabályok

Rengeteg a nyitott kérdés és az ellentmondás az új jogszabályokban – pl. a vállalkozási, megbízási jellegű jogviszonyok átalakulásának kérdése nem rendezett, munkaszerződések tartalma még nem ismert – és ezek a tények fokozzák a rendszerben dolgozók bizonytalanságát.

További részletek az elemzés első és második részében.