Az egészségügy mégiscsak nagyon jó üzlet

Világossá tettük, hogy az egészségügy nem üzlet - ezt még Orbán Viktor mondta 2014-ben, Baján, a Szent Rókus Kórház új épületének átadásán. A miniszterelnök akkor a 2008-as szociális népszavazásra utalt (ez törölte el a vizitdíjat), amellyel szerinte sikerült megakadályozni az egészségügy privatizációját. Márpedig azóta egyre világosabb, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás nem csak hogy üzlet, hanem nagyon jó üzlet - írja az IME folyóirat tanulmánya alapján a 444.hu.

A tanulmány szerzői többek között interjúkat készítettek a magyar magánegészségügyi piac legnagyobb szereplőinek tulajdonosaival, valamint készítettek egy online felmérést is a magyar orvosok körében. Arra jutottak, hogy mindegyik tulajdonos elégedett, kétszámjegyű növekedésekről számoltak be, és további befektetéseket terveznek. Mindegyik általuk megvizsgált magánegészségügyi vállalkozás nyereséges, sőt, több magánszolgáltató esetében már várólista is van.

A legnagyobb 33, budapesti szolgáltatót vizsgálták. Ezeknek egy év alatt 30,7 milliárd forintról 37,4 milliárd forintra nőtt az árbevétele (ez a bevételnek csak azon része, amely nem az állami egészségügyi biztosítótól érkezik, azaz a betegek fizettek ki). Ez 21 százalékos növekedés. Ez a szám ráadásul csak a legnagyobb 33 intézményre vonatkozik, a magyar magánegészségügyi piac ennél lényegesebben nagyobb lehet, ha beleszámoljuk a lakásrendelőket és a kisebb szolgáltatókat is.

Sőt, ha idevesszük a közegészségügyben kifizetett hálapénzt, a fogorvosi ellátások összegét, a gyógyszerkiadásokat és a háztartások összes egészségügyi kiadását, akkor a KSH szerint a magyarok 2015-ben 360 milliárd forintot költöttek az egészségükre. A TB mellett.

...

A kutatók csináltak egy online kérdőíves felmérést magyar orvosok körében. 290 orvos válaszolt nekik, ez nem reprezentatív minta, alig az itthon praktizáló orvosok 1 százalékát teszik ki, az eredmény, amit kaptak, viszont nagyon is beszédes. A szerzők szerint már rögtön a válaszadók kormegoszlásánál visszaköszön a magyar egészségügy két nagy problémája: A 30-40 év körüli szakorvos korosztály úgy látszik, már külföldön van. A válaszadók 10 százaléka 70 év feletti, pedig nekik már nyugdíjban kellene lenniük, mégis praktizálnak még.

Az elmúlt évtizedek képlete a szerzők összefoglalója szerint egyszerű. A rendszerváltás után a magyar orvosok fizetésének növekedése nem tartott lépést más értelmiségiek fizetésének növekedésével. Sokáig a rendszer tetején álló főorvosgárda uralta le a rendszert, a saját jövedelmüket paraszolvenciából, azaz hálapénzből biztosították. Mellettük a fiatalabb orvosok nem tudtak labdába rúgni, így ők az uniós csatlakozás után külföldre mentek, ezzel egy generációnyi orvos hagyta el Magyarországot.

Az idősebb, de nem a hierarchia csúcsán álló orvosoknak viszont más megoldás után kellett nézniük: ez a 40-es, 50-es korosztály a magánegészségügyben kötött ki. A kutatók felmérése is ezt támasztja alá. Az összes válaszadó fele dolgozott vegyesen mindkét ellátási formában, 11 százaléka már csak magánban, és 31 százalék csak a közfinanszírozott ellátásban. Az orvosok egy jó része azonban a szakterületén belül semmiképpen sem dolgozhat magánellátásban - például a háziorvosok -, így őket levonva az eredmény már az, hogy a megkérdezett orvosok több mint kétharmada részben vagy egészben a magánellátásban dolgozik.

Az egyes korosztályokat is számításba véve az látszik, hogy a rezidens-korosztály az, amely a közfinanszírozott kórházakban igyekszik tapasztalatot gyűjteni a szakvizsgához. A 40-es orvosok rohangálnak a leginkább a különböző munkahelyeik között, a többségük ugyanis egyszerre dolgozik a magán- és az állami ellátásban is. Az 50-es korosztálynál hasonló a helyzet, de az ő esetükben többen már úgy döntöttek, teljes egészében otthagyják a közegészségügyet, és csak magánban dolgoznak tovább.

Na de miért dolgozik egy orvos az egyik vagy a másik helyen? A felmérés szerint a közegészségügy mellett szól a hivatástudat, a személyes biztonság és a kiszámíthatóság. Na meg az, hogy csak így oldható meg, hogy a magánban is dolgozó orvos tovább tudja küldeni a betegeit vizsgálatokra, vagy esetleg ki tudja használni a műtéti kapacitást, azaz a TB-nyújtotta előnyöket. A kutatók megjegyezték azt is, hogy fontos a szakmai presztízs, sokak számára pedig még mindig elégedettséget jelent egy közfinanszírozott munkahelyen dolgozni.

Ezzel szemben a magánellátás mellett szól az egyszerűség, az, hogy az orvosnak nem kell például a WC-ülőkék beszerzésével bajlódnia, vagy a nővérek bérezésével. A döntő szempont pedig a pénz. Az orvosok a magánellátásban kevesebb idő alatt, jobb munkakörülmények mellett egyszerűen jóval több pénzt tudnak megkeresni. Plusz ott nem kerülnek megalázó helyzetbe a hálapénz miatt. Mindezek ellenére a megkérdezett orvosok kétharmada azt mondta, hiába leterhelő és rosszul szervezett a közegészségügy, ha elegendő pénzt tudna ott keresni, nem dolgozna magánban.

A kutatók kiemelték, hogy volt olyan válaszadó orvos, aki 50 év feletti szakorvosként az állami szakrendelője mellett további öt helyen vállal szerződéses formában munkát, hogy elég pénzt tudjon keresni. Ez az elegendő összeg a felmérés szerint átlag nettó 950 ezer forint lenne. Ez egy átlagember számára rengeteg pénz, a szerzők mégis „földközeli” elvárásnak nevezik, tekintve a 12 év tanulással töltött időt, a több évtizedes gyakorlatot, és azt, mennyire komoly erőfeszítést igényel a gyógyítói munka. Az orvosi fizetések pedig Magyarországon még az OECD adatai szerint is alacsonyak.

További részletek a cikkben.