„Az egészségügy nem üzlet” - interjú Kásler Miklóssal

Az alap- és sürgősségi ellátás megújítását célzó előterjesztések az utolsó fázisukban vannak, ami önmagában átrendezi majd a feladatköröket, így a finanszírozásban is változást hoz – mondta a Magyar Hírlapnak a humánminiszter Kásler Miklós.

–  Hivatalosan is kinevezték Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját egészségügyi államtitkárnak. Miért őt választotta?

–  Horváth Ildikó rendkívül magasan képzett orvos, aki fiatalon megszerezte a PhD fokozatot, illetve a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét. Változatos pályafutása volt és angolszász nyelvterületen is élt, ahol magas szintű kutatásokat végzett. Dolgozott korábban az egészségügyi miniszté­riumban, így közigazgatási tapasztalata is van. Később a Korányi főigazgató-helyettese lett, majd a Semmelweis Egyetem professzoraként a népegészségügy szakértője. Értékítélete és etikai viszonyai a legfelsőbb emberi minőséget képviselik. Csak a legjobbakat tudom róla elmondani. 

–  Nagy Anikónak, Horváth Ildikó elődjének mit lehet tudni a sorsáról? Valóban visszakerül a Heim Pál élére?

–  Igen. 

–  Sajtóhírek szerint a lemondásának egyik oka, hogy nem volt gördülékeny a kommunikációja a tárcavezetéssel. Így volt?

–  Ezt sem Nagy Anikó, sem én nem nyilatkoztuk egyetlen médiumnak sem. Tehát ez vagy fikció, vagy találgatás, vagy az események tudatos elferdítése. 

–  Friss adat a Magyar Államkincstártól, hogy a kórházak össz-adósságállománya negyvenhatmilliárd forintnál tart idén, csak augusztusról szeptemberre négymil­liárddal nőtt a tartozás. Mit tudnak kezdeni a helyzettel?

–  Fontos, hogy a tendenciát is lássuk: 2010 óta százharmincmilliárdról nagyjából harmadára sikerült lecsökkenteni a kórházak év végi adósságát. Az állam, mint tulajdonos, helyt kell, hogy álljon a működésért, vagyis, az egészségügynek működnie kell a nehézségekkel és esetleges hibákkal együtt is. Ahhoz, hogy világosan lássuk, hogy néz ki a kórházak gazdálkodása és pénzügyi fegyelme, a tárca szeptember elején vizsgálatot indított az ismert problémák alapján, amelyekre néhány héttel később az ÁSZ-jelentés is rámutatott. Szeretnénk tudni, hogy a leggyengébben gazdálkodó, legnagyobb deficitet felhalmozó kórházaknál mi okozza a problémát. Ennek oka lehet a helytelen gazdálkodás, az alulfinanszírozás, az úgynevezett tvk-kontingensek szerencsétlen elosztása, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Ha rendbe tudjuk tenni a pénzügyeket, és meg tudjuk határozni, hogy az egészségügynek mi a kívánatos struktúrája, továbbá a tevékenységek miként oszlanak meg az ellátórendszer és a progresszivitás különböző szintjein, akkor tudjuk megmondani, milyen költségvetésre van szükség. Bízom benne, hogy az öt nemzeti egészségprogram és a készülődő Nemzeti Népegészségügyi Program, illetve az előrehaladott állapotban lévő alap- és sürgősségi ellátási terv pontosan tükrözi majd, hogy mi az ellátási feladat és az milyen struktúrát, finanszírozást igényel. Nagyon remélem, hogy a két irányból elindított folyamat néhány hónapon belül összeér. 

–  Az említett vizsgálat mikorra zárul?

–  Szeretném, ha jövő év elejére véget érne. Nem kis feladatról beszélünk, az egészségügyi államtitkárság eredeti elképzelése szerint a vizsgálat csak 2020-ra zárult volna le. Ez nem megfelelő, az egészségügyet tempósan kell átalakítani, a jelenlegi viszonyokat nem lehet konzerválni, hiszen az mindig ugyanezt a deficitet hozza majd. Sőt, azt sem tudjuk a lezárásig megmondani, hogy ennek mi az oka. 

–  Említette a kórházakban lezajlott állami számvevőszéki vizsgálatot, aminek az eredménye akkor éles reakciókat váltott ki a kórházigazgatókból. Sikerült azóta velük ezzel kapcsolatban egyeztetni?

–  Az ÁSZ-jelentés nem vádakról szólt, megvizsgálta a kórházak működését. Intézetvezetőként korábban minden ilyen eredményt megköszöntem, mert felhívta a figyelmemet arra, hogy esetleg valami nincs rendben. Azért tettük az ÁSZ-jelentés mellé a minisztérium vizsgálatát, hogy ne csak a Számvevőszék, hanem az ellátórendszer szempontjai szerint is áttekintsük a kórházak gazdálkodását. Nem csak pénzügyi vetület van ugyanis, hanem például az a kényszer is, hogy el kell látni a betegeket. 

–  Azt mondta, a vizsgálat jövőre készül el. Addig a kórházak finanszírozásán nem változtatnak?

–  Sok minden lezajlott az elmúlt hónapokban, sok előterjesztés már az utolsó fázisában van. Gondolok itt például az alap- és sürgősségi ellátás megújítására. Ez már önmagában átrendezi a feladatköröket és a tevékenységeket, így a finanszírozásban is hoz majd változást. A végső állapotot még nem lehet meghatározni, elhamarkodottan nem szabad dönteni. Ugyanakkor érzem az idő szorítását, a problémát minél hamarabb meg kell oldani. 

–  Annak idején Ónodi-Szűcs Zoltánnak volt egy elképzelése arról, hogy az egyetemek mintájára bevezetnék a kórházi kancellári rendszert. Az intézményvezetők akkor ennek mereven ellenálltak, így a kérdést az azóta már lezajlott választások utánra halasztották. Szerepel a tervei között?

–  Híve vagyok a kancelláriának az egyetemek esetében, de az egészségügy nem ugyanaz, mint a felsőoktatás. Természetesen a kórházak gazdasági helyzetének megoldásakor a kancellári rendszert is figyelembe kell venni, de nem csak annak bevezetésével lehet elérni a pénzügyi fegyelmet. Ahhoz módszertant kell adni, amit aztán lehet ellenőrizni. A kórházakban már dolgoznak a költségvetési felügyelők.

–  Sokszor beszélt már arról, hogy fontos célja a magán- és az állami egészségügy szétválasztása. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy keddről-szerdára lebonyolított változtatás. Mégis, mi lesz a folyamat első, konkrét eleme?

–  Sok pontja van a két terület szétválasztásának, amin jelenleg is dolgozunk. Az összefonódás erős és mélyen gyökerezik, egy lépésben nem szétválasztható. A kormány álláspontja világos: az egészségügy nem üzlet. Mi ellenezzük a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe. Mi nem többszintű, hanem egységes állami ellátási rendszerben gondolkodunk, ahol a közegészségügy keretein belül mindenki számára biztosított minden típusú ellátás díjmentesen. Ezért a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenesen elérhető ellátások körét. A fizetős szolgáltatásoknak pedig a magánkórházakban van a helye. Az egészségügyre fordított minden egyes forintot a betegellátás színvonalának emelésére szánunk. A szétválasztási folyamatnak egyébként részei a törvényhozási feladatok, finanszírozási változtatások és szervezési kérdések. A központi elem mégis az, hogy meg kell határozni, kik dolgoznak a magánellátásban és a tevékenységüket pontosan hol végzik és pontosan mit csinálnak? Állami kórházakban vagy azokon kívül? Elképzelésem szerint ugyanis a magánellátásnak mindenképpen ezeken az intézményeken kívül kell történnie. Felmerül az a kérdés is, hogy, ha valaki a magán- és az állami szférában egyaránt praktizál, akkor a munkaideje hogyan alakul, van-e átfedés a kettő között. Fontos azt is tudni, hogy milyen betegek mennek a magánellátásba és ott megkapják-e a szükséges és megfelelő minőségű ellátást? Ennek ismeretére azért van szükség, hogy ne forduljon elő az, hogy valaki a magánellátónak fizet, majd később az állami szektorban gyógyítják meg. Ezeket tételesen, tevékenységenként kell végignézni. 

–  Mi az oka annak, hogy mára ez a két terület ilyen mértékben összemosódott?

–  Ha valami nincs rendben, tehát jogilag nem tiszta a szabályozás, az mindig megteremti a lehetőségét annak, hogy az előnyöket mindenki kiaknázza. Az a tapasztalatom, hogy ebben a kórházak csak nagyon szolidan érintettek, inkább a magánellátók egyéni ambíciói érvényesülnek.

–  A fent említett probléma és Székely László szívsebész menesztése a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből összefügg?

–  Áttételesen mindenképpen. A Székely-ügy szakmai vizsgálata hamarosan lezárul. A törvényes eljárásrendnek megfelelően ez az országos tisztifőorvos feladata volt, aki a legmagasabb szakmai grémiumok véleményére támaszkodott. Úgy tudom, ebbe beletartozik a vezető szív- és érsebészek, illetve plasztikai sebészek álláspontja is. A szakmai grémium az üggyel kapcsolatban törvényességi, szakmai és etikai kérdéseket is tisztázott. Ezt nyilvánosságra kell hozni, az eredményt pedig el kellene fogadni és nem hecckampányt indítani, illetve megelőlegezni olyan eseményeket és következményeket, amiket az égvilágon semmi nem támaszt alá. Azért kellett egyébként szív- és plasztikai sebészeket is felkérni a vizsgálathoz, mert előbbi szakterület nem ismeri az emlőprotézisek behelyezésének vagy eltávolításának indikációs körülményeit és fordítva. A kérdésem így az, hogy mindenfajta alapismeret nélkül hogyan mernek tájékozatlan emberek véleményt mondani erről? Ezzel erkölcsileg el kell számolni. 

–  A közbeszédben a vita arról szól, hogy Székely László az ominózus műtéthez hívhatott-e külsős orvost, vagy az nem volt indokolt és szabályos. Mi az álláspontja?

–  Vannak bizonyos szabályok, amik a medicinában több mint kétezer éve fennállnak. Az egyik ilyen, hogy ne árts a betegnek. A másik, hogy egy orvosi beavatkozásnak akkor lehet nekilátni, ha minden belátható körülményt előre tisztáznak. A rutinvizsgálatok elvégzésekor, tehát a szóban forgó beavatkozás előtt tudható volt, hogy a betegnek van-e mellprotézise, meg lehetett tudni róla, hogy azt mikor ültették be, amiből pontosan kikövetkeztethető lett volna, hogy az anyag mikor fáradhat el és ez mikor eredményezhet repedést. Ezt egy mellkasröntgen precízen megmutatja. Másrészt a szilikon nem tud csak úgy szétfolyni, hiszen a protézis körül kötőszöveti tok alakul ki, így, ha az implantátum megreped, a benne lévő folyadék a tokon belül marad. Ha tehát gondosan kivizsgálták volna a beteget, tudták volna, hogy a protézis sérült-e vagy sem. Így nyilvánvalóvá vált volna az is, hogy repedés esetén az implantátumot nem szívműtét közben, hanem előtte vagy utána kell eltávolítani. Ha az előzetes röntgenen nem látszott repedés, akkor felmerül a kérdés, hogy műtét közben mi okozta annak sérülését? Hogyan és miért folyt be a mellüregbe? Ha pedig valaki látja, hogy potenciálisan sérülést okozhat az implantátumban egy ilyen műtét, akkor előzetesen kell megteremteni azokat a feltételeket, hogy egy váratlan helyzetet kezelni lehessen. A tevékenység elvégzésére pedig szerződést lehet kötni, Székely László esetében ez elmaradt. Sőt, mindezek elvégzése előtt a beteget is tájékoztatni kell, akinek mindenhez hozzá kell járulnia. Természetesen a műtét során vannak olyan helyzetek, amik előre nem láthatóak, de a műhibaperek gyakorlata alapján a beteggel még azt is közölni kell, aminek az esélye csupán egy a tízezerhez. 

–  Az említett grémium vizsgálata ezeket a kérdéseket mind tisztázza?

–  Természetesen, sőt, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) eljárását is vizsgálja, illetve annak a három betegnek az ügyével is foglalkozik, akiknek a dokumentációja nem szerepel az intézmény dokumentumai között. Ezzel kapcsolatban emlegetnek egy zsebnoteszt, nem tudom, hogy ez valóban létezik-e. Annyi biztos, hogy Székely László ismerte ezeket a betegeket, így az ő feladata lett volna a sorsukról gondoskodni. Megfelelő dokumentáció híján ezt az intézet, ha akarta sem tudta volna megtenni. Például a szívsebész doktor azonnal elküldhette volna az időközben elhunyt férfit oda, ahol a gyógyításának adottak lettek volna a feltételei. Az a kijelentése pedig, hogy ő a legjobb a saját szakmájában és vannak olyan beavatkozások, amelyeket csak ő tud elvégezni az országban, a tájékozódásom alapján tételesen nem igaz. Mások is vannak Magyarországon, a fővárosban is, sőt, a GOKI-ban is, akik ilyen típusú műtéteket végig tudnak csinálni.

További részletek a cikkben.