Az elhízás ellen nem elég a fogyókúra vagy az akaraterő

Jelenleg több a világon az elhízott, mint az éhező ember. Az obezitás több mint 230 kórállapottal hozható összefüggésbe, az életkilátásokat 3–12, a betegségektől mentes életévek számát 25-tel megrövidítve. Mindez jelentős anyagi terhet ró az egyénre és a társadalomra, az elhízással összefüggő egészségügyi kiadások a GDP 1–2 százalékának megfelelő összeget emésztenek fel, más megközelítésben a rákbetegek gyógyítására szánt összeggel azonos nagyságrendűek, írja a Telex.

Számos pszichológiai vonatkozásából csupán egy: megbélyegző volta miatt „elhízott” helyett az „elhízással élő” kifejezést ajánlott használni. Hazánkban minden második ember túlsúlyos, és minden harmadik elhízott. A hét év alatti gyerekek közül minden negyedik-ötödik szenved obezitásban, jellemzően minden második felnőttkorában is az marad. A magyar lakosság kétszer több kalóriát visz be a szükségesnél, és szabadideje 80 százalékát valamilyen kütyü előtt tölti. Az itthoni étkezési szokásokon túl annak a ténynek a hátterében, hogy Magyarország jelenleg a világon a negyedik, Európában az első helyen áll elhízás tekintetében, epigenetikai hatások (pl. az őseink által a háborúk alatt megélt éhezési periódusok genetikai szintű alkalmazkodása), illetve a létbizonytalanság okozta túlélési stratégia is állhat.

Az étvágy szabályozása rendkívül komplex folyamat. Jelenleg az obezitásra inkább úgy tekintünk, mint az étvágy és testsúly agyi szabályozásának zavarára. Az agy hipotalamikusz régiójában elhelyezkedő, éhségérzetért felelős neuroncsoport folyamatosan aktív, bekapcsolt állapotban van, amit az étvágycsökkentő központ időről időre gátol. Ezekre a területekre számtalan információ érkezik az érzékszervek, a gyomor-bél rendszer, az energiaellátottságot tükröző zsírszövet, a mikrobiom felől, illetve befolyásolják genetikai, pszichoszociális tényezők is (pl. ha a zsírraktárak telítettségét jelző leptin étvágycsökkentő hatását figyelmen kívül hagyva stressz, udvariasság, unalom vagy bármi más miatt eszünk és hízunk, akkor egy idő után a test rezisztens lesz a hormonra). Elmondható tehát, hogy bár az étvágy és az evési késztetés ingere az agyból indul ki, számos aspektusa nem a tudatos régióhoz van kötve, így a testsúly csökkentésére irányuló döntési folyamat nem egyszerűen akarati kérdés.

Diéta alatt a napi szükséges kalóriabevitel 500–700 kcal-val történő csökkentését értjük, ez nőknél átlagosan 1200, férfiaknál 1500 kcal-t jelent. Mivel a kalóriaigényt számos tényező befolyásolja (fizikai aktivitás, életkor, korábbi fogyások), ezeket ajánlott figyelembe venni, és egyénileg meghatározni azt. Tartósan, hat hétnél hosszabban általában nem célszerű az alapanyagcseréhez szükségesnél kevesebb kalóriát bevinni, mert az a metabolizmus lassulását eredményezheti (az alapanyagcsere csökken, az étvágy nő). A jelenlegi ajánlások a mediterrán diétát preferálják: kb. 45 százalék, döntően lassú felszívódású szénhidrát, 25 százalék, elsősorban növényi eredetű fehérje és 30%, döntően telítetlen zsír, valamint 35 gramm rost bevitelét. Az egyes diéták (általában proteinben vagy zsírban gazdagabbak, szénhidrátban szegényebbek) között testsúlycsökkentés eredményességében hosszú távon nem igazolódott érdemi különbség. Mivel jellemző, hogy a bevitt kalóriát kb. 30 százalékkal alá-, a felhasználtat 50 százalékkal túlbecsüljük (pl. 30 perc kutyasétáltatás kb. –250 kcal, 1 csokis croissant 453 kcal), kiemelten fontos az ezzel kapcsolatos edukáció: konzultáció dietetikussal, kalóriaszámlálás, okostányér megtanítása.

További részletek a Telexen.