Az idősellátásban is fogynak a seregek

Számtalan családban égető kérdés, mit tudnak kezdeni az idős szülőkkel, akiket már nem lehet egyedül hagyni, akik állandó gondozást igényelnek. Mennyit ad fel az életéből a középkorú, családos, dolgozó gyerek, hogy ápolni tudja a szüleit? Hogyan fogadjuk el, ha hiába minden próbálkozás, hogy kimozdítsuk az idős embert? Milyen kompromisszumokat kössünk? A hvg.hu Szülősors sorozatának utolsó része egyéni eseteket dolgoz fel.
„Először is szembe kell tudni nézni az elmúlással, nem a szőnyeg alá söpörni. Ez a legfájdalmasabb rész. Aztán mérlegelni, hogy neki mi a legjobb. Az biztos volt, hogy nálunk – bármennyire is szeret minket – nem érezné jól magát, mert ahhoz túl nagy otthon a nyüzsi" – olvasónknak talán most az egyik legnagyobb problémája, hogyan biztosítson méltó, nyugodt és biztonságos öregkort 72 éves édesanyjának.

Az egészségügyi ellátás gyorsan szabadul az idős betegektől, ezzel átdobja a felelősséget a szociális ágazatnak. Ám ahogy Szabó Lajos szociológus fogalmazott korábban a lapnak, „az idősellátásban is fogynak a seregek, nincs, aki ápoljon".

Vannak bentlakásos intézmények, de ezekbe elég nehéz bejutni (és nem is mindenki engedheti meg magának), a szociális gondozók kevesen vannak – ebből az következik, hogy az idősgondozás nagy részben a családra hárul. És a probléma egyre nő. Hazánkban a várható élettartam ugyanis szerencsére nő, de időskorban nagyon hamar elmúlnak az egészségben eltöltött évek: egyre tovább élünk, de betegen.

Az idősödő társadalomról szóló közbeszéd leginkább a nyugdíjrendszer válságáról szól, és e valóban nyomasztó gazdasági kérdés mellett kevesebb szó esik arról, hogy mindez tömegesen kényszerít ki komoly életmódváltást a családok vagy legalábbis egyes családtagok részéről.