Az időskori lét alapvető igénye nem anyagi

Az idős betegek ellátórendszere több sebből vérzik. A század eleje óta létező geriátriai szakvizsga jelentését kevesen tudják értelmezni, hiszen minden orvos ellát időseket is – mondta a MedicalOnline-nak dr. Rajna Péter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának ny. egyetemi tanára.

– Egyre többször találkozunk azzal az állítással, hogy az öregség nem betegség, létezik egészséges öregedés. Jelen tudásunk szerint hol húzódik ezek között a határ, mi az, ami az öregedés része, és hogyan különíthető el a normális funkciócsökkenés a betegségektől? Másként, mi az, amit el kell fogadnunk, és mi az, amit nem?

– Nagyon örülök ennek a kérdéscsokornak, mert szerintem benne van az öregedési folyamattal kapcsolatos szinte összes téves megközelítés. Anélkül, hogy filozófiai magasságokba emelkednénk, szögezzük le, hogy a betegségek egyszerűen olyan szenvedéskeltő állapotok, amelyek nem tartoznak a „szokásos" (emberi) biológiai folyamatokhoz. Azaz soha nincsen éles határ az egészség és a betegség között. Ebből a meghatározásból több következtetést is levonhatunk: például azt, hogy ha valaki bevágja a könyökét és majd elájul, vagy szerelmi csalódása miatt világvége-hangulatba kerül, az teljesen normális (épp a fordítottja esetén merülhet fel betegség gyanúja). Tehát minden öregedési jel(enség) alapvetően „egészséges". De az idősödő szervezet „kopik", védekezőképessége csökken. Előtűnhetnek a korábbi évtizedek mulasztásai is (mozgásban, étrendben, az agy „olajozásában" stb.) – de nem akarok elkalandozni.

Hogy hol van a határ egészséges és beteg állapot között? Sokszor erre a legnehezebb válaszolni. Ha tárgyilagosan értékelem magam, és összehasonlítom a teljesítményemet az ismeretségi körömben lévő, velem azonos helyzetű kortársaiméival, leginkább a szembetűnő különbségek kelthetik fel valamilyen időskori betegség gyanúját. Az én tapasztalatom az, hogy általában nem az öregedés negatív jelenségeinek természetével, erősségével van baj, hanem az elfogadásukkal. Ennek több – jól érthető – oka is van. Például családtagjaink, környezetünk udvariassága, tisztelete vagy éppen konfliktuskerülése nemegyszer ártalmas. Azt a valótlanságot sugallhatja, hogy az illető pozitív értelemben kirí a kortársai közül, pedig ez távolról sem igaz. Ehhez járul hozzá az a legtöbbünkben élő vágyálom, hogy a rossz dolgok csak másokkal történhetnek meg, velünk nem. Kedvenc – provokatív – példám, amikor két ember találkozik, és az egyik így kezdi: „De jól nézel ki! Letagadhatnál 20 évet!" Gondolkodjunk csak: Vajon tényleg? És mihez, kihez képest? Esetleg hátulról, vagy sötétben… És akkor is csak a megszólalásig. Meggyőződésem, hogy az időseknek éppen küzdeniük kellene azzal az egyre általánosabb vélekedéssel, hogy a fiatalság önmagában érték, azaz az idősség önmagában értékvesztés.

A teljes interjú a MedicalOnline portálon olvasható.