Az ombudsman is vizsgálja az életvégi kérdéseket

Átfogó vizsgálatot folytat az ombudsman az életvégi döntésekkel kapcsolatban: alapjogi szempontból elemzi az életmentő-életfenntartó kezelések hazai, rég óta nem működő gyakorlatát, s javaslatokat tesz majd a jogszabályok megváltoztatására. Mindez az ELTE ÁJK Autonómia, életvédelem, jogbiztonság – az életvégi döntések szabályozása című, január 30-ai konferenciáján vált nyilvánossá, ahol a témát jogi, orvosetikai és morálteológiai-vallástudományi szempontból is elemezték a szakértők - tudósított a medicalonline.hu.

Azzal kapcsolatosan, hogy miért működésképtelen az életmentő-életfenntartó kezelések visszautasításának keretrendszere, felmérést is készítettek a Pécsi Tudományegyetem szakemberei. E szerint Pécsett elenyésző számú, dokumentált esetben utasítottak vissza ellátást, Szegeden és az Országos Onkológiai Intézetben egyet sem, de a Semmelweis Egyetemen is csupán 51-et, miközben élő végrendelettel soha nem találkoztak. Nemcsak a betegek, de az egészségügyi szakemberek körében is óriási a tájékozatlanság, a bizalmatlanság, sőt a félelem. A megkérdezettek több mint 40 százaléka pl. készíttetne élő végrendeletet, ha tudná, mi is az, de több mint 30 százaléka anyagilag nem engedhetné meg magának, hogy az előírásoknak megfelelően, közjegyzőhöz forduljon az előzetes egészségügyi rendelkezés elkészíttetéséhez. Zeller Judit kutatásából az is kiderült, hogy az emberek nagy része úgy tartja, a rendelkezést úgysem vennék figyelembe az egészségügyi intézményekben és félnének az alulkezeléstől is, ha valamely ellátást visszautasítanának.

A témával kapcsolatos alapvető tájékozatlanságot jól jelzi, hogy a felmérések szerint az orvosok mintegy 86, a betegek több mint 90 százaléka gondolta azt, hogy az élő végrendeletben örökléssel kapcsolatos kérdéseket kell rendezni, holott az előzetes egészségügyi rendelkezést jelent, melyet közokirati formában, közjegyző előtt lehet megtenni. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát képviselő szakértők a többi közt arra is felhívták a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmények finanszírozása és leterheltsége ma nem ad lehetőséget arra, hogy az orvosok mély tájékoztatást nyújtsanak a betegeknek kilátásaikról, az élő végrendeletről vagy az életfenntartó-életmentő kezelésről való lemondás lehetőségéről. Élő végrendelet helyett ma élő klinikai gyakorlat van – fogalmazott Stánicz Péter egyebek között arra is utalva, hogy orvosilag haszontalan kezelésre az orvos ma már nem kötelezhető, csakhogy ezt a fogalmat nem ismeri a jelenlegi szabályozás, mint ahogyan a haldoklás lerövidítésére sincsenek minden szempontból megfelelő és jogilag is elfogadható eljárásrendek. Mint az a konferencián elhangzott, jogi szempontból abszolút büntethető kategóriába esik, ha pl. egy orvos „lekapcsolja a lélegeztetőgépet”, de az orvos számára kockázatos az életvégi fájdalomcsillapítás is, hiszen a haldokló fájdalmának csillapítása érdekében adagolt morfium is sietteti a beteg halálát.

Az ombudsman várhatóan ajánlásokat fogalmaz meg az életvégi döntésekkel kapcsolatban. Javasolni fogja a jelenlegi szabályozás újragondolását, a dokumentációs irányelvek kidolgozását, az élő végrendeletek Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) való rögzítését, valamint azt, hogy az életmentő-életfenntartó kezelésekkel kapcsolatos preferenciákat (POLST) az orvosok rögzítsék a betegek felvételekor. A konferencián elhangzottak alapján a leginkább érintett orvosi szakterületek képviselői már kétszer fordultak a szaktárcához az életvégi kérdésekkel kapcsolatos kéréseikkel, javasolva a többi közt, hogy élő végrendeletet teljes bizonyító erejű magánokiratban is tehessenek a honpolgárok.

Válasz egyszer sem érkezett, így aztán egyelőre még az ombudsmani hivatalban sem tudják, hogy az életvéggel kapcsolatos régi és új javaslatokból mikor, mi valósulhat meg. Egy azonban tény: nagyot változott a világ az elmúlt tíz évben a sokak által kegyesnek nevezett – az orvosok által a náci időkben történtek miatt azonban magát a kifejezést is elutasított – eutanázia kérdésében. Az aktív eutanázia büntetőjogi kategória, de nem jogtechnikai kérdés, vallják a jogászok, akik ma már általában önként vállalt passzív eutanáziának tartják azt, ha a beteg – a szabályoknak megfelelően – elutasít valamely életmentő vagy életfenntartó kezelést – még ha ez a fogalom ma nem is szerepel a jogszabályokban. Az orvosok és a bioetikusok azonban továbbra is élesen különválasztják egymástól a passzív eutanáziát (amikor az orvos nem tesz meg vagy nem ad valamit, ami a beteg halálához vezet) attól, ha a beteg visszautasítja az életmentő-életfenntartó kezelést. Eutanázia esetén az orvos szándéka ugyanis a beteg halálára irányulna, a kezelés visszautasítása esetén viszont az orvos azért nem kezelhet, mert a beteg abba nem egyezett bele, azaz ilyenkor a beteg önrendelkezési jogát tartják tiszteletben. A teljes tudósítás itt olvasható