Azoknak az orvosoknak emelné a bérét a kormány, akik itthon maradnak, és nem tesznek zsebre hálapénzt.
Az EU többi országához viszonyítva kellene rendezni a fizetéseket – mondta az orvosi kamara megyei elnöke. Szerinte a nettó 275 ezer forintos havi bér nem tükrözné a munkájuk értékét. Az az elképzelésünk, hogy azok a kollégák, akik a szerződésük kiegészítésében vállalják, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában nem fogadják el a hálapénzt, az életpályamodell jellegű bérezés illesse meg őket. Történjen egy alapvető rendezése a béreknek. Van egy közalkalmazotti bértábla, azt kell megszorozni. Mennyivel? Az EU-ban szét kell nézni, hogy hasonló képzettségű doktoroknak, szakdolgozóknak milyen béreik vannak, abból kell a szorzót megalkotni – mondta dr. Domokos István, a Magyar Orvosi Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezete elnöke. Hozzátette, ez a helyi testületi állásfoglalás – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a delmagyar.hu portálján.
Arra a kérdésre, hogy a hírekben szereplő, nettó 275 ezer forintos havi bérhez mit szólnának az orvosok az elnök így reagált: ez nem jelent semmit sem, egy szándékot fejez ki. Nem tükrözi a munkánk értékét; mi is így gondoljuk, és a betegek is már régóta. Társadalmi konszenzus van abban, hogy nincs az egészségügyiek munkája megfelelően elismerve – magyarázta az elnök, aki úgy véli, a forrás adott, de a tortát másképpen – az élő munkaerő szükségleteinek megfelelően – kell szeletelni. Domokos szerint a gyógyításhoz a helyi kultúra ismerete és tisztelete kell, a betegek ezt igénylik. Éppen ezért meg kellene becsülni az itt képzett orvosokat, hogy maradjanak itthon.