Az orvosi kamara több kérése is átmehet a kormányon

Totális és nagyon gyors letámadást hajtott végre a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellen. Kincses Gyula sejti, hogy miért: a kamara nyomásgyakorló akciója sikeres volt, erőt mutattak. Az egészségügy szerinte erősen tolódik a magánszektor felé, ma már ott tartunk, hogy pénzért veszünk életet. Csakhogy a privát szektor még nem működik rendszerszerűen, hiába vonulna ki a területről az állam. A Forbes kérdezte a MOK elnökét.

Ma, amikor interjúzunk, már hatályba is lépett a múlt hét hétfőn beterjesztett, a kamara ellehetetlenítését célzó törvény. Dühös?

Kincses Gyula: Inkább csalódott vagyok. A dühhel az ember nem megy semmire. Nekünk dolgozni kell, tovább kell vinni a kamarát, és főleg: az eredeti céljainkat kell megvalósítani.

Számítottak egy ilyen lépésre?

Nem. Ez egy durva és minden igazságalapot nélkülöző támadás volt. Mi abból indultunk ki, hogy az elmúlt bő három évből két és fél év egy jó együttműködést hozott – elsősorban a belügyminiszterrel. De az utóbbi időben, egyre több volt a feszültség, eredménytelenség. Ezért is éreztük, hogy most kell nyomást gyakorolnunk, hogy tárgyalásokat kényszerítsünk ki.

Nézte a bő egy héttel ezelőtti, rendkívüli kormányinfót?

Igen, akkor gondoltam először arra, hogy itt valami durva dolog történik. De azt gondolni sem mertem, hogy ilyen statáriális gyorsasággal – előbb az „ítélet”, utána a „tárgyalás” – viszik végig ezt a törvényt.

Üzent azóta valakinek a Belügyminisztériumba?

Nincs értelme. Egyértelmű, hogy ez a döntés egy szinttel magasabban született meg.

Nem kért időpontot a Karmelitába?

Nem.

És fog?

Nem.

Miért nem?

Miért kérjek? Azt gondolja, hogy ha én kérek időpontot, akkor kapok?

Hogy majd elmondom Orbán Viktornak, hogy mekkora hazugság, amivel támadnak, és akkor majd visszavonják ezt a törvényt? Ennek nincs esélye.

Mi – annak ellenére, hogy most élesen fogalmaztam – nem kiélezni akartuk a viszonyt, de tárgyalás helyett ezt a törvényt kaptuk. Most az a dolgunk, hogy biztosítsuk a kamara túlélését, megtartsuk a közösséget. Csak ezt követően jöhet az, hogy hogyan tudunk visszatérni abba a szerepbe, hogy az egészségpolitika egyik meghatározó szereplői legyünk. Ezen az egészen persze vesztünk mi is, de a minisztérium többet veszített.

Mit veszített?

A decemberben elfogadott salátatörvény és a végrehajtási utasítások finoman szólva sem magas szakmai színvonalúak (a kormány ebben szabályozta újra gyakorlatilag az ellátórendszert – a szerk.). A kamara mindig partner volt abban, hogyan lehetne ezeket javítani. A tudásunkkal életszerűbb és elfogadottabb szabályok születhettek volna.

Pintér Sándor azt mondta, hogy nem érti, mi bajunk, amikor a változások abba az irányba mutattak, amit mi is javasoltunk.

Az iránnyal nem volt gond, ezt többször el is mondtuk. A részletekkel és a megváltozott tárgyalási stílussal viszont igen.

Az ősz második felében Takács Péter – egészségügyi államtitkár a BM-ben, a szerk. – letért arról az útról, hogy valós egyeztetéseket, közös gondolkodást folytasson. Esetismertetés jelleggel elmondta, hogy mi van a törvény normaszövegében, mi elmondtuk, hogy mi a véleményük. Erre közölte, hogy ezek hasznos gondolatok, de a nyomdai határidők miatt ez már nem fér be a közlönybe…  Nem is került a jogszabályba semmi abból, amiben megegyeztünk.

Most az látszik, hogyha kell, három nap alatt át tudnak vinni egy törvényt. Nem érezték, hogy ebből még lehet visszaút?

Ez volt a célunk, de erre semmilyen tárgyalási ajánlatot, ígéretet nem kaptunk. Sőt: a kormány a véleményező szervezetek között sem volt hajlandó feltüntetni az orvosi kamarát, miközben a salátatörvényről készült egy elég hosszú és részletes anyagunk (a MOK honlapján ez most is fent van). Innentől megtört a remény, hogy befolyással tudunk lenni a folyamatokra. Pintér Sándor valóban meghívott egy találkozóra, de ott semmilyen tárgyalási ajánlatot nem kaptunk.

Továbbiak a teljes interjúban