Az orvoslás és a közjó második világháborút követő öröksége

Az európai Leviatán megszelídítése: Az orvoslás és a közjó második világháborút követő öröksége – ez a címe az Európai Kutatási Tanács hat évre tervezett, tízmillió eurós új gigaprojektjének, amelynek egyik vezetője Sándor Judit, a CEU bioetika-professzora. A kutatócsoport történészekkel, jogászokkal, szociológusokkal és antropológusokkal együttműködve térképezi fel azokat az egészségüggyel, az orvostudományokkal kapcsolatos kulturális értékeket, amelyeket az évtizedeken át megosztott Európa mindkét felén vallottak - írta a 168 óra.

A CEU-professzor annak idején frissen végzett jogászként egy ideig kórházban is dolgozott. Látta, ahogy a betegek a lezárt borítékot a fény felé fordítva próbálták kisilabizálni az orvosi szakvéleményt, és tőle kérdezték, hogy mi van benne. Volt, akinek a legrosszabb diagnózist, a „halálos ítéletét” zárták borítékba, miközben senki nem beszélt erről az érintettel. Akkoriban egyébként a kórházi felvételi lapot érkezéskor – még kisbőrönddel a kézben – alá kellett írni. A kórház házirendje volt benne, valamint egy nyilatkozat, hogy beleegyezik a beavatkozásba, amit elvégeznek rajta. Még azelőtt, hogy bármilyen tájékoztatást kapott volna arról, milyen beavatkozást fognak előírni. Sándor Judit két orvossal közösen ekkor írta meg az első olyan nyomtatványt, amely bevezette a magyar kórházi gyakorlatba a részletes, írásbeli, tájékozott beleegyezés fogalmát.

Orvosok és jogászok együttműködése kellett ahhoz, hogy 1997-re Magyarország nemcsak a régió, de egész Európa egyik éllovasává vált a bioetikai normák alkalmazásában. Létrejött a betegjogi képviselő intézménye, szabályozottak lettek a betegtájékoztatás részletei, a mesterséges megtermékenyítéssel és a reprodukcióval kapcsolatos jogi normák is bekerültek az 1998-ban hatályba lépő egészségügyi törvénybe. Azután viszont a jogalkotás jelentősen megtorpant, sőt azóta is várat magára a fejlődés ezen a területen. A genetikatörvény volt talán az egyetlen kivétel, de annak is már tizenegy éve. Igaz, az EU-csatlakozással az ország tagja lett annak a közösségnek, amely a bioetikai szabályozás megkerülhetetlen viszonyítási pontja az egész fejlett világ számára.

Az Európai Kutatási Tanács hat évre tervezett gigaprojektje – amelynek egyik vezetője Sándor Judit lett – az európaiságot nem politikai intézményeken, pártokon, konfliktusokon keresztül kutatja, hanem az orvosbiológia és a közegészségügy közös normáit veszi vizsgálat alá. Bár a közvélemény nem tud róla, ezek a normák Európa egymástól távol eső országait is összekapcsolják. A CEU Bioetikai Központjának vezetője szerint az emberi méltóság fogalmát másutt értelmezni kell, Európában azonban mélyen és magától értetődően beágyazódott a gondolkodásunkba.

Sándor Judit kutatócsoportja a közös értékeken nyugvó társadalmi szerződést az egészségügy tükrében négy paraméter alapján vizsgálja. Ezek: az emberi (biológiai és társadalmi) testhez való viszony, a kockázat, a reprodukció kérdései és azok az utópiák, amelyeknek orvosi vetületük is van. A kutató szerint a nürnbergi normák és az azok nyomán születő emberi jogi dokumentumok elfogadása sokak számára már történelmi időket jelent. Mára egy kicsit elfelejtettük a második világháború után kialakult emberi jogi konszenzust, ami nem is csoda. Ha hosszú idő telik el egy-egy jogszabály megfogalmazása után, azt a különböző országok egymást követő generációi más-más módon értelmezik, és elveszíthetik a közös tájékozódási pontokat. Érdemes tehát feltárni ezeket az alapokat, hogy felmutathassuk, mi az, ami fennmaradt a fundamentumból, mi az, amiben ma is egyetértünk – ez a jövőnk szempontjából is fontos lehet egy széteső Európában. A teljes cikk itt olvasható