Néhány területeken csak szórványosan, másutt teljes osztályok, munkacsoportok döntöttek a csatlakozás mellett.
Bár a rezidensszövetség az elmúlt pénteken átmenetileg felfüggesztette felmondóleveles akcióját, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) megmozdulása, azoknak a nyilatkozatoknak a gyűjtése, hogy az orvosok nem vállalnak önként túlmunkát érvényben maradt. A szövetség korábban azért indította akcióját, mert a jogszabály értelmében az ügyeleti idő egy része beszámítható a heti munkaidőbe. A létszámhiány miatt azonban a kórházak változatlanul kénytelenek önként vállalt túlmunkát kérni az orvosoktól, mert másként nem tudják biztosítani az ügyeletet sem. Erre mondanak nemet a csatlakozók.
A megmozduláshoz már több mint kétezren – elsősorban kórházi, de háziorvosok is – csatlakoztak, erősítette meg Bélteczki János, a MOSZ elnöke a Magyar Hírlapnak. Néhány területeken csak szórványosan, másutt teljes osztályok, munkacsoportok döntöttek a csatlakozás mellett. A nyilatkozatokat ellátási területek és szakmák vagy intézmények alapján még nem válogatták szét, de Bélteczki úgy véli, a kép igen heterogén.
Elmondta, szándékosan nem készítettek összesítést, mert „számháború" helyett tárgyalni szeretnének a kormányzattal. A konzultáció csütörtökön lesz, ahol a rezidensek is részt vesznek majd.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az elmúlt héten megfontolandó bérfejlesztési ajánlatot tett a szakorvosjelölteknek. A további részletek ezzel kapcsolatban még nem ismertek. A túlmunka visszautasítására vonatkozó megmozdulás mindenesetre lépcsőzetesen, a havonta készülő ügyeleti beosztással párhuzamosan halad előre, ezért a nyilatkozatoknak nincs leadási határidejük, ezért elképzelhető, hogy többen csak a következő hónapokban hozzák meg döntésüket, vagy éppen vonják vissza azt. Erre egyébként Bélteczki szerint több példa is volt a napokban.
Kényes a helyzet, ezért sok múlik majd a tárgyalás kimenetelén, de a MOSZ-elnök bízik a megegyezésben. Tudják – mondta a Magyar Hírlapnak –, hogy nagyon nehéz helyzetben van az ország, ugyanakkor szerintük az egészségügyben is húszéves adósságot kellene legalább részben törleszteni. Azt remélik, erre fokról fokra most lehetőség nyílhat.