Azt szeretném, hogy alakuljon még néhány száz gyaloglóklub

A tájfutás nem a szép környezetről kapta a nevét – ahogy gondolnánk –, hanem a tájékozódásról térképpel és tájolóval a kézben. A futók az ellenőrző pontok között szabadon választják meg az útvonalat, a lényeg annak leggyorsabb teljesítése. Monspart Sarolta tizennégy éven át volt verhetetlen idehaza, 1972-ben pedig a világ legjobb tájfutónője lett. Hat évvel később kullancs okozta betegség törte ketté a karrierjét. Miután nem lehetett többé élsportoló, a hazai szabadidősport fellendítésére tette fel az életét. A Magyar Nemzet hétvégi melléklete kérdezte.

– Azt értem, hogy sportolóként a Testnevelési Főiskolára járt sportvezető és szakedző szakra, de miért végzett az ELTE-n, miért akart tanár lenni?

– Gyerekkoromban bohóc, aztán színész akartam lenni. A János vitézben én játszottam az öreg, trottyos francia királyt. A jó edző és a jó tanár kicsit színész is. A gyerekek szerettek az iskolában, amikor tanítottam. Most a nyugdíjasok edzője vagyok, sokat viccelődünk, nagy szükség van a humorra.

– Európában az első nő volt, aki három órán belül futotta le a maratont. Miért indult el a versenyen?

– Részt vettem Stockholmban egy 15 kilométeres terepfutóversenyen, ahová különböző sportágak legjobbjait hívták meg. Egy hónappal előtte, a tájfutó-vb-n legyőztem a svéd lányokat. Azt akarták, hogy mutassam meg, hogy ott mit tudok. Második lettem egy svéd atlétanő mögött. Úgy gondoltam, büntetésként lefutom a maratont, ahol akkoriban nők még nem indulhattak. Az edzőmet, Garay Sándort megkérdeztem, hogy szerinte Csepelen le tudnám-e futni a 42 kilométert. Meg ne próbáld! – válaszolta. Abban az időben nők atlétikai világbajnokságon is legfeljebb 3000 méteren állhattak rajthoz. 1967-ben a Boston Maratonon Kathrine Switzer volt az első hölgy, aki hivatalosan lefutotta a versenyt. K. Switzer néven nevezett, így a szervezők nem tudták, hogy kicsoda. Amikor észrevették, hogy a fiúk között egy nő is fut, elkapták, és le akarták rángatni a pályáról! Csepelen én sem kaptam rajtszámot, a fiúk adták oda egy hiányzóét. Odafelé a versenybírók azt kiabálták, hogy kizárnak, de visszafelé már biztattak, hogy húzzak bele, jó eredményt érek el. Belehúztam.

– Egy apró állat miatt minden álma odalett. Hogyan tudta ezt feldolgozni?

– Nagyon nehezen, főleg lelkileg. A Vértesben voltam edzőtáborban, ahol napi két edzésem volt. Mindig lesöpörtem és kiszedtem magamból a kullancsokat. Sajnos az egyiket túl későn, megfertőzött. Nem szidhatom az orvost, mert nem tanultak még az egyetemen a kullancs okozta enkefalitiszről. Kivette a vakbelemet, ami még nem lett volna akkora baj, de elaltatott, és másnap se ébredtem fel. Egy hétig mentem a halál felé, anyámnak már szóltak, hogy hívjon papot. Aztán fölébredtem, de kiderült, hogy nem mozog a jobb lábam, nagyon lassan beszélek, és újra meg kell tanulnom írni. Mellettem, az intenzíven ugyanebben a betegségben két erdész halt meg. Életem első harmadát az élsport töltötte ki, addig, míg 34 éves koromban nem lettem beteg és sánta. Először elhagytam a járókeretet, aztán a botot, lassan elkezdtem futni, de a lelkem nem volt rendben. Miért pont én? Miért éppen a legjobb tájfutó? Miután elkezdtem gyógyulni, azt mondta az orvos, hogy jó lenne, ha szülnék, mert olyankor a szervezet „összekapja magát”. Harminchét éves voltam, amikor megszületett Botond, akinek most már három gyereke van. Innen kezdve jött életem második szakasza, elkezdtem a futókat szolgálni. Erről a teljes cikkben