Bidló Judit helyettes államtitkár a rákgyógyszerek finanszírozásáról

Adatvezérelt döntéshozásról, a műtét előtti onkológiai kezelések arányának növeléséről, a műtét utáni terápiák finanszírozási dilemmáiról, a molekuláris genetikai vizsgálatok térnyeréséről, a radiológushiány enyhítésének lehetőségéről is szólt Bidló Judit, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) kétnapos, telt házzal megrendezett keszthelyi szakmai konferenciáján - tudósított az MKOT portálja.

– Az onkológia egy nagyon komplex terület, ezért nehéz egységesen kezelni. Az orvostudomány nagyon gyors fejlődése miatt sem tudunk az egészségpolitikában már kizárólag klinikailag igazolt evidenciák alapján működni, hanem el kell mozdulnunk a jelenidejű, adatvezérelt döntéshozatal, ezáltal az adatvezérelt egészségpolitika irányába. Ez nem egy magyar kihívás, ez egy nemzetközi tendencia – vezette be előadását Bidló Judit.

– Összességében nagyon nagy összeget fordítunk a daganatos betegek kezelésére. Sokat beszélünk arról, hogy mi a helye a sebészetnek, a sugárterápiának a kezelésekben, de az állami kiadásokat nézve az onkológiai kiadásokban nagyon nagy arányeltolódás történt a gyógyszerek irányába, arányaiban így kisebb a szelete a sebészeti, a diagnosztikus és egyéb kiadásoknak. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy mitől is várunk több eredményt? A kiadásokat tovább bontva látszódik, hogy az immuno-okológiai gyógyszerek egy óriási szeletét adják a költségeknek, a gyógyszerekre fordított összegnek pedig egy nagyon jelentős része áramlik ki a kasszából egyedi méltányossági finanszírozás részeként – vette sorra az előadó.

– A fentiekhez hozzá kell tennünk azt is, hogy a kórház-finanszírozásban az onkológia egy húzóágazat. Tehát azok a kórházak, ahol a bevételekben nagyobb arányt képvisel az onkológia, azok sokkal kevésbé veszteségesek, mivel az onkológia a ráfordításhoz képest egy nagyon jól finanszírozott terület. Szemben mondjuk a sebészettel, ami rendkívüli módon alulfinanszírozott, ezért azok az intézmények, ahol nincs nagy onkológia, ott nem tudják kitermelni a sebészet veszteségeit. Ráadásul, amíg a többi szakmával szemben elvárás, hogy a kórházak a saját kontójukra is végezzenek el vizsgálatokat, beavatkozásokat, kezeléseket, addig az onkológiában ez gyakorlatilag nem létezik: ha egy kezeléssel összefüggésben már egy kis kórházi helytállás is felmerülne, azonnal egyedi méltányossági kérelmet adnak be. Ezzel szemben a sebészek nem tudnak egyedi méltányossági kérelmet benyújtani – szögezte le Bidló Judit.

Az előadó gyógyszernév említése nélkül vetített fel olyan túlélési statisztikákat, amelyekből az derült ki, hogy a betegség korai fázisában alkalmazott onkológiai gyógyszerek egy része nagy anyagi ráfordítás mellett valójában kevés beteg számára hozott érdemi túlélési előnyt. „A terápiák egy részénél felmerül, van-e létjogosultsága az ilyen széles körű alkalmazásnak?” – hangzott el a kérdés Bidló Judit részéről.

– A betegek mellett a finanszírozó is aggódik amiatt, vajon meddig fog tartani egy onkológiai kezelés. El kell különíteni a műtétet megelőző neoadjuváns és a műtétet követő adjuváns onkológiai terápiákat: egészségpolitikai szempontból ez két teljesen különböző terület. A neoadjuváns kezeléseknek teljesen egyértelmű a célja, például a tumortömeg csökkentése, a műthetővé tétel. Ennek van egy előre ismert kifutása, ami a finanszírozó számára is belátható, tervezhető. Nagyon jól mérhető a neoadjuváns terápiák eredményessége, sokat hozzá tudnak adni a betegek kilátásaihoz. Ezzel szemben a műtét utáni, a maradék sejtek eltávolítását célzó adjuváns kezelések egy részénél nem tudják pontosan megmondani, hogy mikor lenne igazán indokolt adni, melyik betegeknél tud elérni érdemi kockázatcsökkenést. El kell ismernünk, hogy itt is vannak ténylegesen nagyon jó eredményeket adó új, innovatív terápiák, ám olyanok is, amelyeknél valójában alig kimutatható a kezelés előnye – fogalmazott Bidló Judit.

Továbbiak a teljes beszámolóban