Az eddig patikában is kiváltható orvosságaikat februártól már csak a kijelölt kórházakban kaphatják meg.
Több ezer biológiai terápiával kezelt, nagyon súlyos betegnek okozhat bosszúságot, hogy az eddig patikában is kiváltható orvosságaikat februártól már csak a kijelölt kórházakban kaphatják meg - írja a Népszabadság. A változásról azonban csak akkor értesülhettek, ha a jogszabályokat böngészgették, egyebekben „elfelejtették" őket értesíteni: így aztán hiába írta fel a kezelőorvos a gyógyszereket december közepén vagy január elején több hónapra, azokat februártól csak a 21 kijelölt kezelőcentrumban lehet kiváltani.
Ez komoly gond lehet számukra: a kezelőcentrumban ugyanis csak egyhavi adagot kaphatnak. Vagyis többször kell utazniuk, sőt mostantól időpontot is foglalniuk az amúgy is zsúfolt szakorvosi rendelésekre. A jobbára infúzióból vagy injekcióból álló kúrák zömét – némi betegoktatás után – az érintettek akár maguknak is beadhatták odahaza. Kórházi gyógyszerelésre csak az infúziós betegeknek volt szükségük. Most viszont az új szabály miatt több ezer beteg „zúdulhat be" a kezelőcentrumokba.
A lap által megkérdezett kórházak még arra sem tudtak válaszolni, milyen úton kerül hozzájuk a készítmény – az OEP biztosítja, maguknak kell megvásárolniuk, netán új tulajdonosuk, az állam szerzi be és osztja szét köztük, fogalmuk sincs. Az intézkedés a patikákat is érzékenyen érinti: e termékkörrel 22-23 milliárdos forgalomtól és az ezzel párosuló néhány százalékos szállítói kedvezménytől esnek el évente. Arra, hogy mikor tájékoztatják az érintetteket, miként és hogyan kerülnek a kórházakba ezek a készítmények, az OEP lapzártáig nem válaszolt.