Rendkívüli sürgősségre hivatkozott a Pénztár, amikor négy hónapra beszállítót választott.
Miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) elmarasztalta és megbírságolta az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) az orvosi vények szállítására kiírt tendere miatt, a Pénztár eredménytelenítette a közbeszerzést, majd előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősségre hivatkozva, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljáráson négy hónapra beszállítót választott − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily), amelyről a Napi Gazdaság számol be.
Április közepén bruttó 125,1 millió forintért azzal a Szenzor Kft.-vel állapodtak meg, amelyet az előző, szabálytalan eljáráson másodszorra hirdetettek ki győztesnek. Először az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-t (korábbi nevén Állami Nyomda) választották nyertesnek, majd érvénytelenítették ajánlatát.
A KD áprilisi határozata szerint az OEP megsértette a közbeszerzési törvényt a vénytenderén, ezért megsemmisítette az eljárás egy szakaszát, a mintavényeket érintő átadás-átvételi jegyző-könyveit, valamint az azt követően az eljárásban hozott valamennyi döntését, valamint 500 ezer forint bírságot szabott ki .