Biztos, hogy a MOK a fő ellenség?

A MOK küldöttközgyűlése 51% „igen", 43% „nem" és 3% „tartózkodás" mellett megszavazta a havi 1700Ft-os tagdíjemelést, de a saját szabályzata értelmében, amely minősített többséghez köti ezt, a tagdíjemelés nem fog bekövetkezni. Kinek jó ez, és kinek nem? - tette fel a kérdést az orvosi kamara honlapján Dr. Szepesi András.

A MOK küldöttközgyűlése 51% „igen", 43% „nem" és 3% „tartózkodás" mellett megszavazta a havi 1700Ft-os tagdíjemelést, de a saját szabályzata értelmében, amely minősített többséghez köti ezt, a tagdíjemelés nem fog bekövetkezni.

Lássuk előbb, kinek jó ez!

Nyilván azoknak a csoportoknak, személyeknek, akik valamilyen okból a MOK megszűnését, vagy radikális átalakítását tervezik. Ők most ezt sikerként ünneplik a felületeiken és a támogató médiumokban. Sokszor szerettem volna megtudni, milyen tapasztalataik, ismereteik vannak a MOK feladatairól, szerepeiről, működéséről, de erre csak indirekt válaszokat kaptam. A harcos beírásokból, és néhány tájékozott kolléga jogszabály ismertetésig menő óvatos véleménymegosztásából arra következtetek, hogy itt gyakran több indulat van, mit valóságos ismeret, tapasztalat. Lehet valamilyen személyes rossz élmény, frusztráció? Ezt nem zárhatom ki. 28 év alatt én is éltem át ilyeneket.

Például, már az alapító kongresszuson harcias vita volt, hogy állami tisztviselőként jelen lehetek-e, miközben két munkatársammal, dr. Sitkéry Ivánnal és dr. Bodnár Bélával több hónapos munkával készítettük elő az alapító kongresszust. A magyar kamara történetét, a nemzetközi példákat és az adott jogi környezetben szükséges jogszabályi változtatásokat adtuk át a szervezőknek. Ennek története a kamara 10. éves jubileumi évkönyvében olvasható. A mostani pattogós mondatokból inkább az derül ki, hogy mások véleményére alapoznak. Ez se lenne baj, ha ezek a vélemények biztos alapot jelentenének.

Nézzük, kik a vesztesei az elmaradt tagdíjemelésnek!

Mindenekelőtt szögezzük le: a kamara szinte kizárólag a tagdíjakból gazdálkodik. Az állami hozzájárulás esetleges, kizárólag az etikai költségek 10-15%-át fedezi. Amíg pénzkivonás történt az egészségügyből, vagy a pangás éveiben, a munkatársak bérének emelése szóba se jöhetett. Ezért azután a kamarában dolgozó alkalmazottak, mintegy 120 fő munkatárs és szakértő (jogászok, könyvelők, titkárnők, technikai személyzet) bére semmit se nőtt. Bérbeállásuk az egészségügyi dolgozókkal arányos. Most, amikor ez javult, joggal várhattak egy szerény béremelést. Őket sikerült valóban kissé reménytelen helyzetbe hozni, mert a nagy csatazajban a harcosok rájuk nem gondoltak. Ismerve a hazai munkaerőhiányt, a komoly szakemberek közülük könnyen találnak jobban fizető munkahelyet.

Külön kell kezelni egy harcias beszólást: miért nem a tartalékból emelik a bérüket? Ez a felvetés csak azt bizonyítja, hogy erősíteni kellene az alapvető gazdálkodási ismereteket: tőkéből tilos folyó kiadásokat fedezni, tartós kötelezettséget vállalni. Az arra való, hogy a tagdíjbefizetések ingadozása esetén ne kelljen hitelt felvenni, ha valahol elromlik egy számítógép, vagy csőtörés miatt gyors beavatkozás szükséges, ennek azonnal meglegyen a fedezete. Aki már látott felelősen gazdálkodó nagyobb szervezetet, az tudja, miről beszélek.

A második csoport, ahol forrásokat kellett volna bővíteni, az az egyre több etikai üggyel bajlódó területi etikai bizottságok problémája. Képzeljék, kedves kollégák, valami régi, naiv elképzelés szerint, a bizottságok kamarai tagjai tiszteletdíj nélkül dolgoznak. A (vad)kapitalizmus 27. esztendejében! De a munkájukhoz nélkülözhetetlen jogi és egyéb (néha igazságügyi) szakértők felkérése, de ezért már fizetni kell. Itt sem lesz előrelépés.

A harmadik terület: a tartalékok stabilizálása. A tagi szolgáltatási fejkvóta jelentős emelése. Valamint az, hogy ne legyen szükséges kétévenként tagdíjat emelni.

Lenne még néhány további dolog is, de nem megyek mélyebbre. Az elnökség ezeket az érveket eljuttatta a területi szervezetekhez, de úgy tűnik, vagy nem jutott el minden érintetthez, vagy nem erre figyeltek. Így hát a MOK megújulásáért (és nem eltörléséért, vagy helyének sóval behintéséért) küzdő és általam valóban tisztelt és figyelemmel kísért fiatalabb kollégák – a tervezett bevételnövelés híján – sokkal nehezebb helyzetben fogják elkezdeni remélt tevékenységüket a következő kamarai ciklus kezdetén. Ha a politikai bulvár szóhasználatát akarom megidézni, a jövendő vezetők „lábon lőtték magukat".