Súlyos bűncselekmény, kivéve, ha nem az – július elsejétől így néz ki Magyarországon a hálapénz jogi szabályozása.
Amit a büntető törvénykönyv börtönnel fenyeget, azt a Munka Törvénykönyve a kórházigazgató jóváhagyásához köti. Hálapénz ügyében tehát minden eddiginél nagyobb a zűrzavar. A borítékok közben rendületlenül vándorolnak a fehér köpenyek zsebébe, bennük évente 30-50 milliárd forint. Ha nem így lenne, összeomlana a magyar egészségügy - írja a Vasárnapi Hírek.
Bemegy a páciens városának egyik kórházába, a vizsgálat után pedig zsebbe csúsztatja a borítékot az orvosnak, ahogy szokta. Jó esetben még meg is köszönik neki. Aztán átugrik ugyanezen város másik kórházába, egy másik vizsgálatra, annak végeztével csúsztatná a borítékot – ahogy szokta –, ám ekkor fedett nyomozók törnek rá, kattan a bilincs az orvos kezén, és talán az övén is. Abszurd? Az. Pedig Magyarországon akár ez is megtörténhet. Van rá törvény. Bár jó eséllyel megjósolható: a fenti akciójelenet sehol nem fog megtörténni. Marad a hálapénz és marad a lepusztult magyar egészségügy. Csak az a kérdés: meddig még?
Tíz-, harminc- vagy ötvenezer? Mennyit kell, mennyit illik adni? Indul azonnal a körtelefon, ha kiderül: orvoshoz, kórházba készülünk. Félünk, ha nem adunk eleget, vajon megkapjuk-e azt az ellátást, ami a gyógyulásunkhoz elengedhetetlen. A hálapénz, úgy tűnik, igazi paraszolvencia. A félelem megváltója. Félni pedig július elsejétől még inkább oka van betegnek és orvosnak is: a törvény szigorától.
Jó apropója volt a friss hálapénzbotrány az állami szigor megerősítésének. A budapesti Péterffy utcai kórház egyik, amúgy neves, orvosát jelentették fel amiatt, hogy kikövetelte magának a minimum 10 ezer forintos paraszolvenciát. A kórház, eddig példátlan módon, kirúgta az orvost, pedig az ügyben páciensek állítása állt szemben az orvos tagadásával, vagyis az eset bizonyítottnak semmiképpen nem tekinthető. A bizonyítás lesz a legnehezebb, ha nem éppen lehetetlen a büntető törvénykönyv múlt héten hatályba lépett módosítása ügyében is: a kormánytöbbség által elfogadott módosítás tovább kriminalizálja a paraszolvenciát. Már „a jogtalan előny ígéretének elfogadása", vagyis a hálapénzért cserébe felajánlott előny is bűntettnek minősül, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Csakhogy, ha a kórház belső szabályzata megengedi a paraszolvencia elfogadását, akkor az továbbra sem minősül vesztegetésnek – ez áll egy másik jogszabályban, a Munka Törvénykönyvében. Az aktuális magyar jogrendben tehát a törvényi szigort egy kórházi főigazgató bármikor felülírhatja.
További részletek, nyilatkozatok