A kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek.
Ez derül ki az ÁNTSZ belső vizsgálatából. Mind gyakrabban kerülnek a bíróság elé is ügyek amiatt, mert az intézmény úgy látta el a beteget, hogy közben nem volt hozzá megfelelő eszköze, vagy szakorvosa. Egy hatósági vizsgálat szerint Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás minimális szakmai feltételeinek – erre utaltak az elmúlt napokban több egészségügyi konferencián is az előadók. Az ÁNTSZ eddig egyetlen intézményt sem záratott be, de nem is hozta nyilvánosságra az ellenőrzés eredményét – írja a nol.hu portálja.
A jelenleg érvényes szabályok szerint a fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada nem felel meg a minimális feltételeknek sem. A száz vizsgált szolgáltató közül huszonkettő – összesen 149 szakmában – nem tudja biztosítani sem a közegészségügyi, sem a szakmai feltételeket. Azaz ennyi helyen nincs megfelelő kézmosási, fertőtlenítési lehetőség az orvosoknak, vagy hiányoznak az ellátáshoz szükséges megfelelő eszközök. A szakhatóság adatai szerint a kórházak több mint 70 százalékában nincs kellő számú szakorvos, illetve szakdolgozó.
A portál kérdésére az ÁNTSZ a vizsgálat tényét elismerte, de a részletekről, illetve arról, hogy a vizsgálat eredményeinek ismeretében mit tett a betegek biztonságos ellátásáért, csak annyit közölt: egyelőre az adatokat elemzik.
Magyarországon csuktak már be kórházi osztályt – emlékeztetett Falus Ferenc egykori tiszti főorvos. 2009-ben éppen az ő hivatali ideje alatt történt ez, mert a kalocsai kórház gyermekosztályán nem tudták garantálni a betegek biztonságos ellátását. Megszűnt a lehetősége is, hogy a tisztiorvosi szolgálat garanciát adjon az ellátás biztonságára – állítja Falus Ferenc. Aki szerint az ÁNTSZ-nek az lenne a feladata, hogy „karókkal jelölje ki azt az utat" a szolgáltatóknak, amelyeket a jogszabályok előírnak, és amelyekből nincs engedmény. Ez az eredménye annak, ha az állam nagy megértéssel ellenőrzi a saját tulajdonú kórházaiban önmaga mulasztásait.
Simon Tamás ügyvéd két sajátos aspektusára is rámutat e problémának, egyrészt amennyiben tudatosul a bíróságokban, hogy a honi kórházak a feltélek hiány miatt alkalmatlanok a gyógyításra, az radikálisan röviditheti a kártérítési pereket. Könnyen ki fogják mondani annak a felelősségét, aki olyan tevékenységet végzett, aminek nem voltak meg a jogszabályban előírt feltételei. Erre nyilvánvalóan gyorsan reagálnának majd a biztosítótársaságok is, hiszen az ő kockázatvállalásukkal kötött kórházi felelősségbiztosítások lényeges eleme, hogy a kórház csak olyan tevénységet végezhet, amelyhez meg vannak a szakmai feltételek. Most ugyanis valamiért az terjedt el, az él a bírók fejében, hogy a szakmai feltételek megléte vagy hiánya a közigazgatásra, legfeljebb az ÁNTSZ-re tartozik, s nem pedig a szakmai felelősség körébe.
Ábrahám László műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd praxisában több olyan eset van, amikor a megfelelő kórházi feltételek hiánya miatt szenvedett súlyos károsodást a beteg.