Egyelőre lelkesek azok a fiatalok, akikkel a feol.hu portálja arról beszélgetett: hogyan tervezik a jövőt az egészségügyben.
Aki egy kicsit is figyeli a híreket, tudja milyen problémák vannak a hazai egészségügyben, és tudja, milyen sokan mennek dolgozni külföldre a magasabb bér, a jobb élet reményében. Kórházban, egészségügyi intézményben járva pedig bárki tapasztalhatja, mennyire túlterheltek azok, akik itthon maradtak, azok a orvosok nővérek, ápolók és mentősök, akik sokszor tényleg csak a megélhetéshez elég pénzért éjszakáznak, dolgoznak 12 órákat – olvasható a feol.hu portálján.
Az sem meglepő, hogy az ápoló továbbra is hiányszakmának számít, ahogy szakorvosból sincs elég bizonyos intézményekben. A felsoroltak ellenére (vagy éppen ezért) az egészségügyi pálya még vonzza a fiatalokat. De milyen perspektívát látnak benne – teszi fel a kérdést a portál?
Az egészségügyi képzés Fejér megyében évtizedek óta a ma a Székesfehérvári Szakképzési Centrumon belül müködő Bugát Pál Középiskolához fűződik, itt tanulnak azok az érettségi, s így továbbtanulás előtt álló lányok is, akiknek a motivációjuk hasonló: a családban dolgozott, dolgozik valaki az egészségügyben, és érdekesnek találják az emberi testet, s jó érzéssel tölti el őket, ha segíthetnek másokon. Sokukat otthonról támogatják, és a szülők nem sugallják nekik, hogy menjenek inkább külföldre. Az egészségügyre ma jellemző jövedelmi- és munkaviszonyokról is többen hallottak, de egyelőre kitartanak a választott pálya mellett, mert érdekli őket.
A betegek ápolása, a gyógyítás régóta foglalkoztatja Császár Krisztinát, aki a Bugát egészségügyi szakára is ezért jelentkezett. Náluk a családban nincs senki a pályán, ő viszont maradna: egyetemre menne, dietetikusnak. Mint mondta választásának személyes oka is van, cukorbetegsége émiatt nagyon tudatosan kell étkeznie.
További részletek a portálon olvashatók.