Dokumentumfilm: Hagyták meghalni az embereket a kórházban

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a korrupció öl – mondja Alexander Nanau, aki mellbevágó dokumentumfilmjével szemlélteti ezt az állítást. A Colectiv a 2015-ös bukaresti diszkótűz nyomán kirobbant korrupciós botrányt mutatja be, melyben kiderült, hogy a több mint hatvan halálos áldozat jó része túlélhette volna a sérüléseket, ha a politikusok, kórházigazgatók és főorvosok nem hazudnak a gyászoló családok és társadalom képébe arról, hogy az egészségügyben minden a legnagyobb rendben. A film Romániáról szól, ám az általa feszegetett kérdések Magyarországon is fájdalmasan ismerősek. Mi visz rá arra embereket, hogy hígított kórházi fertőtlenítőn nyerészkedjenek? Meg lehet-e reformálni egy velejéig korrupt rendszert? Biztos, hogy mindig csak a gonosz vezetők működtetik, vagy mi magunk is közreműködők vagyunk? A rendezővel Verzió Emberi Jogi Dokumentumilm Fesztiválon beszélgetett a 24.hu munkatársa.

Mit érzett, mikor először olvasott a Colectiv klubban történt tragédiáról?

Egy bárból tartottunk hazafelé a barátaimmal, mikor láttuk, hogy az egész város tele van szirénázó mentőkkel. Tehát elég korán észleltük, hogy valami baj van, aztán a neten olvastuk a híreket. Az egész országot sokkolta az eset léptéke, a halottak száma rendkívül magas volt. Mindenki azt kérdezgette, hogy tudnak segíteni, de hamar belevegyültek fals hangok a kezdeti gyászba. Emlékszem, néztük a tévét, ahol politikusok arról beszéltek, hogy tökéletesen urai a helyzetnek és a sérültek a legjobb ellátást kapják. Mondtam a barátnőmnek, hogy itt valami nem stimmel, ezek hazudnak.

A dokumentumfilm közben többször eszembe jutott, hogyha ez egy fikciós politikai thriller lenne, valószínűleg azt mondanám: kicsit túltolták, ilyenek azért nem történnek a valóságban…

A legszörnyűbb rémálmainkban sem gondoltunk arra, hogy ennyire rossz a helyzet. Hogy a politikusoknak van képük egy gyászoló társadalom arcába hazudni arról, hogy megoldják a helyzetet, és tényleg inkább hagynak meghalni embereket, csak azért, hogy fenntartsák a látszatot: kézben tartják a dolgokat. 

Ez meghaladja az emberi képzelőerőt. Párhuzamba állítható Csernobillal, ahol a döntéshozók szintén tudták, hogy borzalmas dolgok várhatók, mégis kiálltak a kamera elé, hogy elmondják: minden a legnagyobb rendben, gondoskodunk mindenkiről.

Közben világos volt, hogy a megnyugtató mondatok sokak számára halálos ítélettel értek fel. A román botrányban az is elkeserítő, hogy főorvosok és kórházigazgatók is asszisztáltak ehhez, azt állítva, hogy a román egészségügy képes ellátni a betegeket, miközben tudták, hogy ez nem igaz. (...)

A botrány után az itthon maradt, sikeres fiatalok egymásra találtak, és elkezdték megszervezni a civil társadalmat. Sokakban felébredt a remény, hogy ez a tragédia majd változásokat indít el. A szociáldemokraták bukása után felállt egy technokrata kormány, amelynek az első egészségügyi minisztere ugyanolyan cinikus seggfej volt, mint a korábbiak. Szemrebbenés nélkül hazudott arról, hogy rendesen tesztelték a kórházi fertőtlenítőszereket, amikről kiderült, hogy tízszeresére hígították őket. A korrupciós rendszert szolgálta, pedig nem politikus volt, hanem orvos. A teljes beszélgetés itt olvasható