dr. Jakkel Anna: Egy orvos lelke

Tíz emberből hét férges, kilenc maláriás. A nők szinte „fogyóeszközök". A csecsemőket 40 napos korukban bevágásokkal jelölik meg. Kongó, Mali, Guinea. Mit lehet itt segíteni?! Tűzoltómunka – erősíti meg dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos afrikai tapasztalatai alapján. Mégis bármikor újra elmenne önkéntesként, erre gyűjtöget. Az augusztus 19-i humanitárius világnap apropóján a Szabad Föld – online arról kérdezte a doktornőt: mi miért történik?

- Miért indult el 56 évesen a dzsungelbe gyógyítani? Kalandvágyból? Netán unalomból? Világmegváltóként?
– Nálam nincs ebben ennyi pátosz. Végtelenül egyszerű a magyarázat: ekkor már ráértem. Megvolt az otthonunk, a gyerekeim felnőttek és elköltöztek, a mindennapos családi teendőim átalakultak. Míg a legtöbb ember ilyenkor már a nyugdíján aggódik, és nem tud mit kezdeni magával, én új célt kerestem. Egy újságcikk bogarat tett a fülembe. Az Afrikai–Magyar Egyesület humanitárius misszióiról szólt. Jelentkeztem, és nemsokára már az Uganda és Kongó közti határsávban, fegyveres katonák kíséretében gyalogoltam, gyógyszert és némi orvosi felszerelést cipelve, ráadásul az esős évszakban. Olyan helyre igyekeztem, ahová a folytonos háborús konfliktusok miatt a nagy nemzetközi szervezetek se mindig mernek segélyeket indítani. Ide még a Jóisten se szívesen pillant le…

– Azt gondolta, hogy ön majd képes lesz segíteni?
– Mégiscsak megkerülhetetlen a pátosz: éreztem magamban a szükséges empátiát és elszántságot. Odakint aztán rájöttem, még egy tulajdonság nélkülözhetetlen ehhez a munkához: az elfogadás. Hiába előtte az alapos felkészülés, Afrika élőben olyan, mintha egy másik bolygón volna.

– Miért létszükséglet az elfogadás?
– Eleinte sokkolóan hatott a szociális védőháló teljes hiánya. Ezekben az országokban az oktatás és az egészségügy csak fizetős formában létezik. Pénz híján az emberek többsége analfabéta, a gyerekek csak a nyomort öröklik szüleiktől. Egy egész családot tönkretehet, ha a beteget kórházba vinnék – úgyhogy a családfő dönt az asszonyok és a gyerekek sorsáról. Míg itthon egyszerű infúzióval megmenthető lenne egy kisgyermek, addig ott gyakran lemond róla az apja, mert a kezelés árából még vagy kilenc éhes szájat tud etetni. Különben meg úgyis lesz helyette másik gyerek… Ennek a szemléletnek az elfogadása teszi igazán próbára az európai orvost.

– Mikor megy újra?
– Ha mehetek, azonnal indulok – de ez elsősorban pénzkérdés, merthogy ingyen dolgozunk, magunk álljuk a küldetés költségeit és szerezzük be az adományokat. A kongói és a mali úthoz szükséges másfél millió forintot a betegeim mellett kecskeméti cégek, üzletemberek és az Afrikai–Magyar Egyesület adták össze. Szenvedélyem a fotózás, úgyhogy Afrika arcai egy háziorvos szemével című vándorkiállításommal járom az országot, az ismeretterjesztésen túl szponzorokat gyűjtve a következő utamhoz. Néha eszembe jut, hogy talán kamionsofőr édesapám vérét örököltem.

– Most, 59 évesen, sokadjára miért menne vissza?
– Nekem megadatott, hogy kipróbáljam magam „egyszerű" orvosként. Minimális feltételek közt, nem pénzért, nem jogszabályoknak engedelmeskedve. Csupán lélekből. Valahogy úgy, ahogy Hippokratész is elképzelte: nem ártani, csak tenni a dolgunkat és gyógyítani.

A teljes interjú a Szabad Föld – online oldalán olvasható!