A közelmúltban fiatal kutatóként megkapta a Junior Prima Díjat.
A bőrgyógyászati kórképek genetikai hátterének vizsgálatában elért eredményei miatt érdemelte ki a vásárhelyi, de Szegeden élő Nagy Nikoletta a Junior Prima Díjat. A doktornő a kutatás mellett gyógyít, és a fiatalító kúrákban, így a „Drakula-kezelésben" is jártas. Meglepetésként érte a vásárhelyi, de jelenleg Szegeden élő Nagy Nikolettát, hogy a közelmúltban fiatal kutatóként megkapta a Junior Prima Díjat – olvasható a Délmagyar – online oldalán.
- Tudtam, hogy jelöltek az elismerésre, de nem számítottam rá, hogy el is nyerem – nyilatkozta a bőrgyógyász, aki a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének kutatója, valamint a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika szakorvosa.
Nagyon gyorsan fejlődik a bőrgyógyászat. Míg évekkel ezelőtt jobb esetben is csak két gyógyszert vagy tízféle kenőcsöt lehetett felírni, addigra ma már sokkal több készítménnyel gyógyítunk. Már hallgatóként is részt vett kutatásokban, de akkor még csak hobbiként. Ma már főállásban dolgozik az egyetem orvosi genetikai intézetében, emellett pedig Szegeden és Vásárhelyen, a Fontana Egészségközpontban van magánrendelése. A kutatás és a gyógyítás mellett a fiatalító kúrákban is jártas, így például az újdonságnak számító „Drakula- kezelésben". Lényege, hogy a pácienstől levett vért különböző eljárásokkal töltőanyaggá alakítják, majd visszainjekciózzák a bőr alá.