Egészségügyi dolgozók többtucatnyi holttestet találtak halomba rakva egy kórházban.
A Sierra Leone-i hatóságok szerint fény derült egy eddig rejtve maradt ebolajárványgócra az ország egy távoli, Guineával határos sarkában, ugyanis egészségügyi dolgozók többtucatnyi holttestet találtak halomba rakva egy kórházban – idézte az mno.hu az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdai jelentését.
A WHO elküldött két egészségügyi csoportot a térségbe, a gyémántlelőhelyben gazdag Kono körzetbe. Az egészségügyiek az elmúlt 11 napban 87 holttestet temettek el, köztük egy ápolóét, egy mentőautó-sofőrét és egy portásét, akik előtte segítettek elhordani a halomba rakott holttesteket. Csak a két csoport odaérkezése előtti öt napban 25 ember halt meg a járványban, amely a környező falvakat sújtotta. A körzetnek 350 ezer lakosa van, és december 9-éig mindösszesen az ebola 119 áldozatát jelentették onnan – olvasható a világszervezet közleményében.
A Sierra Leone-i járványügyi hatóság vezetője azt mondta, a Kono körzetet illetően valószínűleg csak a jéghegy csúcsát látják.