Egészségügyből pénzt nem illik lopni

Idén tíz éve, hogy bevezették a vizitdíjat, amit aztán kevesebb mint egy év múlva népszavazás nyomán szüntettek meg. Erről is kérdezte a Magyar Nemzet Kincses Gyulát, aki egészségügyi államtitkár volt a vizitdíj bevezetése idején, most pedig pártfüggetlen egészségügyi szakértőnek vallja magát, és az ágazat megreformálásáért sikeresen ültette egy asztalhoz az ellenzéki pártokat.

– Nem feltételezném Orbán Viktorról, hogy a magyar lakosság számára kiemelten fontos téma, vagyis az egészségügy helyzete őt ne foglalkoztatná. Azonban úgy vélem, azt a kormányfő is pontosan tudja, hogy bármilyen reform politikai kockázattal jár. Szerintem éppen ezért hagyja a kormány, hogy spontán alakuljanak a dolgok. Így kevésbé kockázatos az irányítás, mint jelentősebb változtatásokat eszközölni, s bár a lakosság a saját bőrén érzi az egészségügy áldatlan állapotát, mégsem vonulnak ezrével tüntetni az utcákra. Sándor Mária volt szinte az egyetlen, aki a betegek miatt felemelte a hangját, ám őt is kikezdte a rendszer, mert a betegek nem álltak mellé - mondta el az interjúban.

– Mi az oka annak, hogy még a kezdetben a kormány által támogatott reformok sem valósulnak meg?
– Szerintem Ónodi-Szűcs Zoltán úgy gondolta, ő átfogó reformok helyett legalább apró lépésekkel javítana a helyzeten, ám ez mégsem sikerült. Ez pedig valószínűleg nem az államtitkár és a környezete szakmai alkalmatlansága miatt van, én más okokat keresnék. Az egyik ilyen, hogy jelenleg a szakma egyáltalán nem együttműködő, ha reformokról van szó. Sokan a saját pozíciójukat, a saját előnyeiket védik. Ugyanakkor egy tiszta, átlátható rendszer vagy több munkát, vagy kevesebb bevételt ígérne, esetleg csökkenne a mozgástér. Emellett persze általános kiábrándultság is jellemző, nincs jövőkép, ami értelmet ad az aktuális rendelkezéseknek. Gyakran csak azt lehet észrevenni egy rendeletben, hogy több munkát hoz magával, de az már nem látható, hogy általa miképpen lesz összességében jobb a rendszer, ami a beteg és az orvos érdeke is lenne.

– A jövőre induló új háziorvosi törzskartonrendszerre gondol? Mert ezzel kapcsolatban az racionális érv a szakma részéről, hogy nem tudja majd az orvos a rendelőbe érkező összes beteget megvizsgálni, ha páciensenként plusz 30 perc lesz az adminisztráció. Ha pedig rendelési időn túl végzik el ezt a feladatot, akkor érthető, hogy pluszfinanszírozást várnak.
– Igen, erre gondoltam. Bár jövő nyárig nem lesz semmiféle változás ebben a témában sem, hiszen jön a választás. A falvakban pedig a háziorvosok fontos véleményformálók. Jelenleg úgy tűnik, szakmailag és egészségpolitikailag jó szándékú, szükséges változást hozó rendeletet rosszul terveznek megvalósítani. Így sokkal nagyobb az ellenállás, mint ami valójában indokolt volna (...)

– Most szakértőként foglalkozik az egészségüggyel, blogokat ír, kerekasztalt, konferenciákat szervez. Tíz éve azonban ön egészségügyi államtitkár volt, és az MDF parlamenti képviselőjeként is tevékenykedett. Ennyi év után tervez újabb politikai szerepvállalást?
– Miniszteri és államtitkári vagy általában politikai ambícióim nincsenek, egyetlen pártnak sem vagyok tagja. Egy olyan kormány esetében, amellyel tudok együttműködni, esetleg vállalnék szakmai szerepet. Jelenleg például egyáltalán nem foglalkoznak azzal, mi történik a magánellátásban, hány embert érint, mennyi műtétet végeztek és milyen minőségben. Teljesen szabályozatlan területről van szó, a kormány nem foglalkozik vele, pedig már a járóbeteg-ellátás során a gyógyítás fele ott történik. Egy magánegészségügyet monitorozó, adatokat elemző kutatóintézetet például szívesen szerveznék meg és vezetnék. A politikába viszont ideje, hogy a fiatalok jöjjenek. Örülnék, ha átadhatnám nekik a helyem, de úgy vettem észre, hogy őket kevésbé érdekli az egészségpolitika. A globális, strukturális kérdésekkel, jövőképpel az egészségügyben sokkal kevesebben foglalkoznak, pedig enélkül nincs tartós megoldás. A teljes interjú