Az eredeti döntés alapján mintegy hétezer kolléga távozna az egészségügyből.
Orbán Viktor miniszterelnök karácsony előtt bejelentette, hogy lesznek olyanok, akik egyéni elbírálás alapján a nyugdíjkorhatár elérése után is folytathatják munkájukat a közszférában, ha az érintett szakmában utánpótlásgondok vannak. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke szerint ez megoldhatja a helyzetet, ám az „ördög a részletekben rejlik" – olvasható a magyarhirlap.hu portálja.
MInt köztudott, 2013. júliustól a közalkalmazottak nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg. Orbán Viktor miniszterelnök a fideszes Iván Lászlónak egy rendezvényen úgy fogalmazott, egyedi engedéllyel egyesek a nyugdíjkorhatár elérése után is folytathatják a munkát a közszférában, amennyiben a szakmájukban – itt példaként említette az orvosokat – utánpótlásgondok vannak.
Sérül az érintettek egyenlő bánásmódhoz való joga, ám nem kíván ebben a tekintetben további vitába bocsátkozni – nyilatkozta Bélteczki János. Ennél fontosabb – folytatta a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke –, hogy elkerüljük valahogyan a vészhelyzetet, mivel az eredeti döntés alapján mintegy hétezer kolléga távozna az egészségügyből, ami akkora léket ütne a rendszerben, hogy működésképtelenné válna az ágazat. Ez nemcsak az orvosokat, hanem a kvalifikált szakápolókat is érinti, tette hozzá a MOSZ elnöke.
Bélteczki felvetette, hogy a problémákat kiküszöbölhetőnek tartja, amennyiben egyedi elbírálás alapján valóban lesznek, akikre nem vonatkozik majd a törvény, ám szerinte az ördög a részletekben rejlik. A nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítása az egyéni engedélyek esetében sem lesz lehetséges, ezért az érintettek fizetését olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük. A bérnek egy helyről kell érkeznie, ami – ha nagyjából háromezer alkalmazottat érint – pluszforrás bevonása nélkül nem lesz kivitelezhető - fogalmazott az elnök, aki hozzáfűzte azt is, ezeket a kérdéseket még tisztázni kell, mivel az ágazatban maradókat is ellehetetlenítené, ha drasztikusan csökkenne a szakdolgozók száma.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban szintén jelezte, a következő hónapokban dől el, hogy a kettős juttatás tilalmának életbe lépése után milyen részletszabályokkal rendezik a nyugdíjas korú egészségügyi dolgozók bérezését. Egy transzparenciát növelő beavatkozás hoz majd változást, melynek lényege, hogy mindenki egy forrásból kapja jövedelmét – tette hozzá Szócska.
A megjelent kormányhatározatban a részletek