Némi lanyhulás érezhető az oltások felvételét illetően, csökkent a lakosság félelemérzete.
A somogyi kormányhivatal népegészségügyi szervének hétfői tájékoztatása szerint a 2013/14-es szezonban a szokásos 41 ezer adag Fluval AB és 140 adag három éven aluli krónikus beteg gyermekeknek való Fluarix oltóanyag érkezett a megyébe, amivel egy hónapja oltanak a háziorvosok. 117 helyre került az oltóanyagból, és a gyermekorvosok nagy része, 40 praxis is igényelt vakcinát. A megbetegedésszám a tavalyival azonos íven emelkedik, járványra idén már nagyon kevés az esély – olvasható a sonline.hu portálján.
Az ellátmány 95%-át első körben kiosztották, a legtöbb járásnál már a tartalékból is adtak ki. A Fluarix vakcina mára elfogyott. A tapasztalatok szerint a védőoltást nagyrészt azok veszik fel, akik az eddigiekben is igényt tartottak rá, és akiknek a háziorvosuk ajánlja.
Antal László kaposfői háziorvos, kamarai szekcióelnök némi lanyhulásról számolt be az oltások felvételét illetően. Mint elmondta, az 1850 pácienst számláló körzetének 10%-ára kért ingyenes oltóanyagot, ami vélhetően elfogy az idén is, de érezhetően csökkent a lakosság „félelemérzete".