Egyetemi magántanári címet vehetett át dr. Kovács Attila

Mindössze ötvennégy éves, de tavaly már életműdíjjal tüntették ki. Sikerrel szerepelt kvízműsorokban, és szereti az operát. 2007-ben költözött Szegedről Szolnokra, hogy a MÁV kórházban gyógyíthassa a mozgásszervi betegséggel küzdő pácienseket. Emellett oktat, kutat és fáradhatatlanul képzi magát. Dr. Kovács Attila professzorral a szoljon.hu beszélgetett.

– Summa cum laude végzett 1989-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Utána három szakvizsgát is tett. Hogyan következett egyikből a másik? Például a belgyógyászatból a reumatológia?

– Azóta már négy szakvizsgám van (mosolyog). A belgyógyászaton kezdtem Szegeden, ahol a fő vonal a gasztroenterológia volt, engem is próbáltak ebbe az irányba terelni. Ám szerencsémre a reumatológiai-immunológiai terület vezetője, Pokorny Gyula professzor elhívott a csapatába.

– Nagy izgalommal vágtam bele, hiszen ez tulajdonképpen a „mozgásszervek belgyógyászata.” Szoktam is mondani, hogy mi, reumatológusok nagyon emberbarátiak vagyunk, hiszen senkit nem műtünk meg (nevet). Ez azért is van, mert hasonlóan a belgyógyászokhoz, nem a kezünkkel dolgozunk, inkább a fejünkkel gondolkodva próbálunk segíteni. De azért az hozzátartozik a munkánkhoz, hogy néha injekciót adunk, duzzadt, gyulladt térdeket csapolunk meg, tehát azért ide is kell egy kis kézügyesség.

– 1994-ben tettem belgyógyászati szakvizsgát, húsz éve reumatológiai szakvizsgát, és azóta is utóbbit tekintem fő területemnek. A reumatológiai kezelésnek szerves része a fizioterápia, és az ez alá tartozó fizikoterápia, tehát kötelességemnek éreztem elvégezni. Persze ezután sem ültem a babérjaimon, tavaly egy klinikai farmakológiai szakvizsgát szereztem. Azért, mert itt, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben nagyon sok újfajta gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálatot végzünk. Egyelőre nincs ötödik tervbe véve, de úgy éreztem, hogy ezek szervesen egymásra épülnek.(...)

 Nem csak gyógyít, kutatásokat végez és tanít is.

– A Szegedi Orvostudományi Egyetem orvostudományi karán, két klinikán folyamatosan oktatok. Előadásokat tartok, szemináriumot vezetek magyarul és angol nyelven az I. számú Belgyógyászati Klinikán, valamint a Reumatológiai és Immunológiai Klinikán. 2013-ban habilitáltam, vagyis kiemelt minősített oktatói fokozatot értem el egy több mint egy évig tartó eljárás után. Egy évvel később kaptam meg a címzetes egyetemi tanári elismerést. Ez egy külső, tiszteletbeli professzori cím. Négy héttel ezelőtt egy szintén külső, megtisztelő címben, az egyetemi magántanári címben részesültem.

– Rengeteg elismerést kapott eddigi munkája során. Melyikre a legbüszkébb?

– Talán a pályám eddigi csúcspontja, és a legnagyobb elismerés, amiért nem kis mértékben Szolnoknak és a MÁV kórháznak is hálás vagyok, hogy tavaly novemberben az Emberi Erőforrások Minisztériumától Batthyány-Strattmann László-díjat vehettem át. Ez azért is különleges és megható számomra, mert néhai édesanyám, László Aranka is megkapta a nyugdíjba vonulásakor, és gyakorlatilag, amikor elvesztettük, azon a héten kaptam az értesítést róla. Ez azért nagyon értékes – szoktam is mondani, hogy kicsit korainak tartom –, mert ezt gyakorlatilag egy életműdíjnak szokták tekinteni a magyar egészségügyben. Nagyon büszke vagyok rá, hálás is érte, igyekszem a munkámmal viszonozni, hogy utólag is kiérdemeljem.