Egymásnak telefonálnak az orvosok, hol van szabad ágy

Komoly kihívások elé állítja az egészségügyi rendszert a súlyos állapotú COVID19-betegek kórházak közötti szállítása. Ezeknek a sokszor súlyos tüdőgyulladásban szenvedő, lélegeztetőgépre kötött fertőzötteknek a mozgatására azért van szükség, mert a küldő intézményben nincs elég szabad ágy, vagy nem képes ellátni a súlyosbodó állapotú betegeket. Jelenleg a páciensek ellátására fordítható időt emésztik fel azok a telefonhívások, amelyek során a szervezést lebonyolító orvosok egymást csörgetve próbálnak rájönni, melyikük hogy áll a saját intézményi kapacitásaival. Az intenzív osztályok telítettsége óráról-órára változik, ezen folyamatok monitorozására a naponta egyszer leadott, Excel-táblázatokban gyűjtött, csak a döntéshozóknál összefutó adatok nem elégségesek. Aktuális, nyilvános adatokra lenne szükségük az orvosoknak, amihez informatikai fejlesztésekre lenne szükség. Sokat segítene, ha minden egyes intenzív osztályos ágy egy egyedi azonosítást biztosító QR-kóddal lenne ellátva. Lovas András aneszteziológus és intenzív terápiás orvos cikke az átlátszó.hu-n. 

Blogsorozatom előző részeiben a súlyos, kritikus állapotú COVID19 betegek ellátásának számos aspektusával foglalkoztam részletesebben. Mostani írásom célja, hogy megismertessem hogyan szállítható hosszabb távolságokra – belföldön városok, de akár országok közt is –, egy intubált, lélegeztetett beteg, aki a koronavírus-fertőzés okozta tüdőgyulladásban szenved. Célom nem a mentőszolgálat által végzett, helyszíni, elsődleges ellátás ismertetése, amikor a beteg először kerül egészségügyi intézménybe, hanem annak bemutatása, hogyan lehet kórházak közt betegeket mozgatni.

A lovaskocsin még azt sem vették észre, ha valaki elvérzett. Mióta világ a világ, az egészségügy megoldja a betegszállítást. A XIX. században ennek a legkézenfekvőbb oka az volt, hogy a harctéren maradt, majd onnan összegyűjtött, túlélő sérülteknek valahol folytatni kellett az ellátását. Ez többnyire kimerült abban, hogy egy elsődleges, sürgősségi ellátást nyújtó gyűjtőpontra kézi erővel, hordágyon szállítva összegyűjtötték a sebesülteket. A sürgősségi ellátás során a sebeiket lemosták, bekötözték, esetleg megitatták és megetették őket. Innen teherszállításra használt úgynevezett társzekerekre felhalmozva, földutakon, mindenféle megfigyelést mellőzve egy ispotályba transzportálták őket, ahol a lábadozásuk tovább folytatódott. Leginkább csak a szerencsén múlott, hogy ki maradt életben. Ha valaki csöndben elvérzett, azt bizony nem vette észre a bakon egyedül ülő kocsis, akinek semmi más feladata nem volt, mint hogy a szekeret A-ból B-be eljuttassa.

Komoly kihívás a koronavírusos betegek szállítása

Ma már egy többszervi elégtelenségben szenvedő, géppel lélegeztetett beteg teljes biztonságban eljuttatható egyik intézményből a másikba, hazánkon és Európán belül, de akár kontinensek közt is. 2020 év elején számos hír járta be a sajtót arról, hogy a túltelített, kapacitáshiányban szenvedő észak-olaszországi intenzív osztályokról Itália déli régióba, esetleg Németországba vitték át a COVID19 fertőzötteket.

Hasonló okok miatt, októberben Magyarország fogadott ellátásra szorulókat Romániából. 50 intenzív ellátásra szoruló koronavírusos beteg érkezett hazánkba, akiket Szegeden és Debrecenben kezelnek. A betegszállításnak azonban megvannak a veszélyei is, az egyik Szegedre tartó beteg nem jutott el a magyarországi klinikára, meghalt útközben a mentőautóban.

Az is mindennapos, hogy országunkon belül mozgatják ezeket a súlyos betegeket. Nagyjából mostanáig minden megyében a megyei centrumkórház volt köteles ellátni a kritikus állapotú covidosokat. Most már más kórházakat is be kellett vonni. Ha szükséges, megyén belül, de megyék között is szállítunk, erre volt példa a második és a harmadik hullám idején is.

További részletek a cikkben.