A pszichológus elárulta, sokszor a pszichés blokk feloldása segíti, hogy megfoganjon a baba, akár természetes úton, akár reprodukciós eljárással.
Becslések szerint Magyarországon minden ötödik párnál nem fogan meg a vágyott gyermek, sokszor nem szervi baj, hanem traumák vagy szorongások állnak a háttérben – erről beszélt az Indexnek Soponyai-Nagy Krisztina pszichológus, a GyereBaba Program vezetője, aki több mint tíz éve segíti a párokat a gyermekáldáshoz vezető úton.
A szakember az Indexnek elmondta, hogy a GyereBaba Program során sokkal inkább megoldandó helyzetként, semmint végleges állapotként tekintenek a fogantatás elmaradására, aminek hátterében több tényező is meghúzódhat: gyermekkori negatív emlékektől a tartós munkahelyi stresszen, az otthoni problémákon, a párkapcsolati feszültségeken, szexuális gondokon, szorongásokon át az anyai, apai szerephárításokig számos lelki eredetű oka is lehet a fogamzóképesség átmeneti hiányának, a terméketlenségnek.
Van úgy, hogy generációkon keresztül jelen van a családban valamilyen pszichés, mentális betegség, depresszióra való hajlam, és az ettől való tudattalan félelem akadályozza a leendő szülőt, hogy továbbörökítse a génjeit. Van olyan eset, amikor valaki a testvérét volt kénytelen gondozni azért, mert védeni kellett, vagy a szülők nem értek rá, így felnőttkorára nincs már „motiváció” az anyaságra, ha már ebben a szerepben sokat kellett lennie gyerekként. Volt olyan, akinél az édesanya azt hangoztatta a leányanyaságtól féltve gyermekét, hogy „ha terhes leszel, kútba ugrunk”, és ez a tiltás vetett gátat sokáig a fogantatásnak.
A lelki tényezők között említette még, hogy felgyorsult világunkban előtérbe kerül a munka, az ebből eredő stresszt otthon sem tudjuk letenni, a párok túl fáradtak az együttléthez, a szex nem élvezeti, hanem programozott a gyermekvállalásra készülőknél, mindez a párkapcsolat rovására megy. „Egyre többen élnek inkább lakótársi, jóbaráti, semmint szeretői minőségben párjukkal. Pszichés gátat jelenthetnek gyermekkori negatív emlékek, de akár generációkon átívelő traumák is. Az anyai és apai szerepkihívásokkal kapcsolatos félelem szintén oka lehet a fogamzóképesség átmeneti hiányának” – sorolta a szakember, aki ez utóbbiról elmondta, egyre gyakoribb, hogy ezzel a családi életre való felkészülésként fordulnak hozzájuk.
A pszichológus elárulta, sokszor a pszichés blokk feloldása segíti, hogy megfoganjon a baba, akár természetes úton, akár reprodukciós eljárással. A terápiás foglalkozásaik ugyanis hozzásegítik a párokat a kiegyensúlyozott lelkiállapot eléréséhez.
További részletek a teljes cikkben