Miután Bulgáriánál és Romániánál is rosszabb adatok jelentek meg hazánkról, a kormány gyermekéhezés elleni programba kezdett.
Tavaly a kormány fontos intőt kapott, amikor az unió statisztikai szervezete, az Eurostat kimutatta: a magyarországi 2013-as szegénységi adatok sokkal rosszabbak a visegrádi országokénál és immár Bulgária és Románia felé közelítenek. Különösen súlyos a gyermekek helyzete, a Tárki kimutatása szerint Magyarországon mintegy ötvenezer tartósan éhező és négyszer annyi kríziséhező a gyermek él – írja a Heti Válasz cikke nyomán a valasz.hu portálja.
Az állam így idén 5,5 milliárd forinttal többet, összesen 9 milliárdot fordít a tanév közbeni étkezés támogatására. S hogy az óvodai és iskolai szünetekben se maradjanak éhen a gyerekek, a menzák nyáron sem zárhatnak be. Csakhogy sok település nem kér a nyári ingyen ebédből. Ózd térségében például 69 százalék nem kért az ingyen ebédből, pedig ha létezik gyermekéhezés Magyarországon, akkor azt nagy valószínűséggel Borsod-Abaújban kell keresni. A nélkülöző gyerekek valósággal falnak a menzán, ám kiderült, a legnehezebb helyzetű családokban olyan kevésféle étel kerül az asztalra, hogy a gyerekek az iskolában sem eszik meg például az olyan közönséges ételeket, mint a pirított csirkemáj vagy a karfiol, mert még sosem ettek olyat.