Életműdíjjal tüntették ki dr. Vincze Gábort

Dr. Vincze Gábor PhD. professzor, a megyei központi kórház gyulai pszichiátriai osztályának főorvosa, megyei pszichiáter szakfőorvos, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karának dékánja, és még számos tisztség viselője vette át a napokban a Magyar Pszichiátriai Társaság Életműdíját. A professzorral beszélgetett a beol.hu arról is, miként lett a legfiatalabb osztályvezető főorvos az országban, mi a hitvallása a gyógyításban, az emberek segítésében.

– Túry professzor mondta, nehéz a feladata, mert nincs annyi idő a méltatásra, mint amennyi hasznot hozott a pszichiátria nemes ügyének. Mi a titka, hogy ma is ugyanolyan lelkesedéssel segít embereken, mint évtizedekkel ezelőtt?

– A pszichiátriai tevékenység személyiségfüggő. Nagy empátiás, beleérző képesség, készség kell, amikor az ember a klienssel találkozik. Ilyenkor megszűnik a külvilág, csak az az ember van középpontban, akivel találkozom. És csak az dolgozik bennem, hogyan tudok neki, rajta segíteni.

– Amikor az Életműdíjat átvette Balázs Judit professzortól, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökétől, azt mondta, ez egy közös elismerés a kollégáival együtt. Mit értett ezen?

– A poroszos vezetési stílus helyett a szimmetrikus emberi és szakmai kapcsolatokat helyeztem előtérbe. Amíg osztályvezető főorvosa voltam a megyei pszichiátriának, mintegy 50-en szereztek szakorvosi képzettséget. Ugyanilyen értékű munkának számított a szememben, amit a nővérek, asszisztensek, takarítónők elvégeztek. Mindenki tudta, mi a dolga. Az emberek közötti nyitottságot nagyon fontosnak tartottam és tartom ma is. Ahhoz, hogy a munkámra, a betegek gyógyítására koncentrálhassak, létfontosságú volt az állandó családi háttér, támogatás.

– Újra szakmázva egy kicsit, a gyógyszeres kezelésre vagy a pszichoterápiára esküszik?

– Amikor az itthoni szakmai környezetben még elég élesnek tartották a biológiai pszichiátria és a szociálpszichiátria kettősségét, én már akkor az integráció elkötelezett híve voltam. Van egy mondás: az a fiatal pszichiáter, aki nem műveli a pszichoterápiát, annak nincs lelke. Az a gyakorlott pszichoterapeuta, aki nem alkalmaz biológiai (gyógyszeres) kezelést, annak nincs esze. A kettő kombinációjára voltam nyitott mindig. Azzal a hitvallással, hogy segítsek a hozzám fordulóknak. Továbbiak a teljes cikkben