A képviselők és az államtitkár mintegy másfél-két órás találkozóját meglehetősen szokatlan és olykor személyeskedő megjegyzések tarkították.
Hamarosan megkezdődhet annak a vaskos javaslatcsomagnak a kormányzaton belüli egyeztetése, amely jelentősen bővítené a háziorvosok jogosítványait – jelentette be Takács Péter kedden a parlament népjóléti szakbizottságában. Az államtitkár meghallgatását az alapellátás helyzetéről Varga Zoltán (DK) a bizottság ellenzéki elnöke kezdeményezte. Az eseményről a Népszava tudósított.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy miért nem végezhetnek a többszakvizsgás háziorvosok szakorvosi feladatokat a körzetükben, az államtitkár azt mondta: azért nem, mert a legtöbb szakellátáshoz nincsenek eszközök a háziorvosi rendelőkben. Példaként említette a szemészetet, amihez egy komplett szemészeti vizsgáló helyiségre és annak berendezésére lenne szükség. Azt is megjegyezte: a csaknem hatezer körzetben 400-500 olyan orvos dolgozik, akinek van egy vagy két szakvizsgája. Háromnegyedük pedig azt is mondta, hogy a szakrendeléséhez szükséges eszközök nélkül nem tudná megfelelően kivizsgálni a beteget.
Takács Péter szerint azért is gyorsult fel a praxisok megüresedése, mert sokan most érték el a 70-75. életévüket. A háziorvosi pálya presztízse pedig egyébként sem túl jó az orvosi szakmák között. Egyebek mellett ezen próbálnak most javítani a készülő jogszabály-javaslatcsomaggal.
Mint mondta: tervezik egy ösztöndíjrendszerrel, hogy már a negyed-ötödéves orvostanhallgatóknak megérje elköteleződni a háziorvosi pálya mellett. Továbbá dolgoznak a továbbképzési rendszer megújításán is.
További tudósítások:
Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos