Megtörtént a csoda, amiért több százan szurkoltak, és tettek Tabdiban, és amit több ezren segítettek az országban.

Györfiné Szabó Emese, aki tavaly júliusban szép fiúcskának adott életet – végre hazaérkezett a kecskeméti kórházból. Az édesanyának ugyanis – miután megszülte gyermekét – összeomlott a keringése, és kómába esett. Az anya ritka, „A" Rh-negatív vércsoportja miatt azonnal jelentős számú vérdonorra volt szükség - írja a Petőfi Népe Online.
Emese hat hétig feküdt kómában, 39 kilóra lefogyott és csak augusztus végén vették le a lélegeztető gépről. Ám még ekkor is rendkívül hosszadalmas gyógyulási folyamatot ígértek neki az orvosok. A kisfiú – aki a Laci nevet kapta – októberig a gyermekosztályon maradt, aki egyébként a nővérek kedvence lett.
Az édesapa naponta ingázott Tabdi és Kecskemét között, hogy feleségét és Lacikát látogassa. Az anyát továbbra is az intenzív osztályon ápolták, a kezét már tudta mozgatni, és beszélni is próbált, a picit azonban csak fényképekről és videóról láthatta.
Emese még gyenge, mankóval közlekedik, de bizakodó, hiszen ő is tudja, hogy több százan imádkoztak érte, amíg az orvosok az életéért küzdöttek – meséli a lapnak férje, Győrfi László. Jelenleg gyógytornász foglalkozik Emesével, és dialízisre kell járnia, ami szintén nehéz megpróbáltatás: nem csak fizikailag, hanem anyagilag is.