Híján a szaporodási kedvünk

Mintha a magyar családok hálószobájuk falára a Római Klub sokat bírált „globális egyensúly" világmodelljét akasztották volna ki. Valahányszor pajzánkodásra szánnák magukat, ránéznek a globális világképre, s azonnal tudják, mi a tudatos jövőalkotás irányelve: sürgősen csökkenteni kell a népesség növekedését, mert a természeti erőforrások gyors felhasználása és a környezetszennyeződés miatt fogy a termőföld, az ivóvíz és a Föld egyéb készletei stb. A 21. század közepére bizony nyakunkban a világkatasztrófa. Ahogy elnézem, máris a nyakunkba szakadt – írja a Fejér Megyei Hírlap.

A cikkben olvasható továbbá, hogy az orvostudomány szerint a nő - akikre a „nemzeti sorskérdés" megoldásának gyakorlati megoldása vár - legalkalmasabb a szülésre 18. és 23. életéve között. Ebben a korban azonban magyar nők nem szülnek, mert iskolába járnak, nyelveket tanulnak, állást keresnek, életrajzokat írnak, interjúkra járnak, kopogtatnak, ha viszont már van állásuk leépítésekről, struktúraváltásról, átszervezésről szóló rémálmok gyötrik őket (mellesleg a hímnemű társukat is).

A nőkkel az a baj, hogy vagy vannak gyermekei, vagy lesznek, s a munkáltató úgy véli, a nőnemű munkavállaló a családjára figyel leginkább, táppénzen van, egyébként is kinek kell ma egy várandós, levegőért kapkodó sales menedzser? A karriert építő nők szabály szerint az „utolsó pillanatban", a harmincötödik életévük után szánják rá magukat arra, hogy megszüljék az első és utolsó gyermeküket.

A cikk a továbbiakban azt fejtegeti, hogy bizony a magyar családok feltételezése szerint mégsem a Római Klub kiáltványától lettek kedveszegettek, hiszen a „csüggedésre" jók a napi hírek is: csökkenőben a családtámogatások reálértéke, egyre kevesebb a bölcsődei és óvodai helyek száma, bizonytalan a közoktatás és a felsőoktatás jövője. Instabil a forint árfolyama, drágul a benzin, a megélhetés, az energiaárak, lazul a jövőkép, továbbá ki vesz fel ma hitelt, és miből?

Évente egy falunyi magyarral kevesebb él ebben az országban, mert meghalunk, de nem szaporodunk. A II. világháború óta nem született olyan kevés gyermek, mint tavaly.

A cikk a következő gondolatokkal zárul: kormányunk (hogy tévedés ne essék, korábbi kormányaink is) a népesedéspolitika megvalósítását olyan nemzeti sorskérdésnek minősíti, amely hosszú távon meghatározhatja Magyarország jövőjét. Csakhogy szavakkal nem lehet szaporodásra buzdítani a magyart.