Erkölcsi dilemmák: ki kapjon előbb ellátást, Anna vagy Bea?

A világ aggódva figyeli a kifejlő világjárvány alakulását, és igyekszik felkészülni a várható káros következményekre. Ezek között az egyik legsúlyosabb, ha a járvány elszabadulása nyomán az egészségügyi rendszerek túlterhelődnek, és lehetetlenné válik, hogy minden arra rászoruló számára megfelelő ellátást biztosítsanak. Ekkor szükségessé válik, hogy a szűkös egészségügyi erőforrásokat valamilyen módon elosszuk a betegek között, vállalva, hogy nem mindenkinek jut olyan ellátás, amilyenre szüksége lenne. De mégis, mely betegeket kellene előnyben részesíteni?  Milyen elvek alapján kellene az egészségügyi kapacitásokat elosztani? Azokat, akiknek az állapota súlyosabb, vagy azokat, akik nagyobb eséllyel felépülnek? Ezek nem tisztán egészségügyi, de mélyen filozófiai kérdések is, amelyek megválaszolásához komolyan el kell gondolkodnunk olyan alapvető kérdésekről, mint hogy miben áll az emberi élet értéke, és mit jelent az igazságosság - írja a Qubit. 

Ez nem pusztán elméleti probléma. Az olaszországi egészségügyi dolgozók már most rendkívül nehéz döntéseket kell, hogy meghozzanak. Az Atlantic jelentése szerint olaszországi egészségügyi szakemberek máris megfogalmaztak bizonyos irányelveket. Ezek szerint a kialakuló helyzetben az elsődleges cél az, hogy minél több életet kell megmenteni. Ennek érdekében pedig az egészségügyi erőforrások, például lélegeztetőgépek és más hasonló eszközök felhasználásakor előnyben kell részesíteni azokat, akiknek az esetében a kezelés nagyobb valószínűséggel lesz eredményes, akiknek nagyobb esélyük van a felgyógyulásra. Amerikai szakértők a New York Times hasábjain hasonló javaslatokkal élnek részben a már említett olasz, részben a már korábban kialakított -- eredetileg egy súlyos influenzajárvány esetére kidolgozott -- amerikai, brit és ausztrál irányelvek alapján. 

Még ha ezek az irányelvek széles körben elfogadottak is, akkor is fel is kell tennünk a kérdést, hogy vajon erkölcsi szempontból elfogadhatók-e azok az elvek, amelyeken alapulnak. Melyek ezek az alapelvek? A fenti irányelvek világosan egyfajta következményelvű vagy konzekvencialista etikán alapulnak, amely a helyes eljárást azzal azonosítja, amely a lehető legjobb eredményeket produkálja. Az eredmények „jóságát”, „kívánatosságát” az irányelvek a kezelések sikerességében jelölik meg. Minél több kezelés jár sikerrel, minél nagyobb a felgyógyultak száma, annál jobban teljesít az irányelv.

Ez elsőre magától értetődőnek tűnhet, észre kell azonban vennünk, hogy ennek az elvnek van egy súlyos következménye: az egységnyi egészségügyi erőforrások kiosztásánál mindig egy hatékonysági szempontot vesz figyelembe. Ha az a kérdés, kinek jusson a következő lélegeztetőgép, kórházi ágy, kivel foglalkozzon az orvos a következő félórában, akkor az elv iránymutatása szerint a válasz mindig az: akinek az esetében az egységnyi ráfordított erőforrás a legnagyobb valószínűséggel vezet sikeres kezeléshez, felgyógyuláshoz.

Ez azt jelenti, hogy a vizsgált elv előnyben részesíti a kevésbé súlyos eseteket, tehát azokat, akiknek nagyobb esélyük van felgyógyulni. Ez az erőforrások „hatékonyabb” felhasználásának minősül, mivel az ilyen betegek esetében az egységnyi ráfordított erőforrás könnyebben fordítódik le kezelési sikerre. Más szóval – és itt szándékosan használok egy joggal népszerűtlennek tartott megfogalmazást – a kevésbé súlyos betegek esetében az egységnyi ráfordított erőforrás kisebb eséllyel „megy kárba”. Szándékosan használom ezt a szófordulatot itt. Látnunk kell, hogy az itt vizsgált konzekvencialista elv a súlyos esetekre fordított időt és energiát elvesztegetett, kárba ment forrásnak minősíti, ha ezek az erőforrások nem vezetnek a beteg felgyógyulásához. Röviden: ez a konzekvencialista elv azt írja elő, hogy kevesebb figyelmet fordítsanak azokra a betegekre, „akiknek már úgyis mindegy”.

Ha ezt a javaslatot problematikusnak és embertelennek tartjuk, nem biztos, hogy bennünk van a hiba. Természetesen olyan krízishelyzetekben, mint a mostani, nehéz döntéseket kell meghozni, és gyakran két rossz közül kell választani. Mégis, talán joggal véljük úgy, hogy bizonyos emberiességi szempontoknak még ilyen súlyos helyzetekben is érvényesülniük kell, és minthogy a konzekvencialista elv nem tesz ezeknek eleget, okunk lehet azt felülvizsgálni. 

Tegyük fel, hogy van két betegünk, Anna és Bea. Ha egyikük sem kap kezelést, akkor Annának 25 százalék esélye van túlélni a betegséget, Beának 50 százalék - Anna helyzete tehát súlyosabb, ő nagyobb veszélyben van, mint Bea. Tegyük fel azonban, hogy ha kezelést kapnak, azaz rájuk fordítunk egy egységnyi egészségügyi erőforrást, akkor ez a kezelés Anna esetében 30 százalékos eséllyel jár sikerrel, míg Bea esetében 60 százalékossal. A konzekvencialista elv ebben az esetben az egységi erőforrást Beának juttatná, mivel az ő esetében van nagyobb esélye annak, hogy a kezelés sikerrel jár. A méltányossági elv viszont azt mondaná, hogy mivel Anna nagyobb veszélyben van, ezért nagyobb szüksége van az ellátásra, ez a nagyobb szükség pedig erősebb igényt alapoz meg a részéről a kezelésre, és ezen erősebb igény figyelmen kívül hagyása méltánytalan volna, így a kezelést inkább Annának kellene juttatni.

A teljes cikk a Qubit oldalán olvasható.