Esőgyermekek – Jön az autizmus világnapja

Március 31. és április 3. között kék díszkivilágítást kap a Gellért-hegyi Szabadság-szobor. Az autisták világnapja, április 2. alkalmából így hívják fel a figyelmet az érintettek helyzetére, nehézségeire, írja a Népszava online. 

Még mindig információhiány és előítéletek övezik az autizmust. Magyarországon 100 ezerre tehető a diagnosztizált autisták száma, de valószínűleg ennél jóval többen érintettek valamilyen szinten. Két édesanya mesélt lapunknak a mindennapjaikról. Két történet a százezerből.

„Vencelt egyedül fogadtam örökbe nyolc évvel ezelőtt. Családba érkezett, de a férjem nem érezte magáénak Vencelt, kihátrált a történetből, így elváltunk. Nagyon hamar kiderült, hogy a fejlődése nem követi a nagykönyvet, öt hónapos korában kezdődött el a rohangálás mindenféle fejlesztésre. Nem mozgatta a fél oldalát, nem adott ki hangot, soha nem sírt, gyakorlatilag néma volt. Háromévesen még nem beszélt, a mozgása is nagyon bizonytalan volt, folyton dőlt, borult. Rengeteg szakember látta, mindezek ellenére a diagnózis elég későn, hatévesen lett meg, amihez tavaly jött még egy ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) is. Sajnos Vencel több egyéb betegséget is hozott a kis csomagjában – nefrózis szindróma, thalassaemia –, és az egyik szívbillentyűje nem zár rendesen” – kezdte Bárány Ildikó.

Ildikó nem titkolja: egy autista gyereket nevelni iszonyú nehéz, de közben rengeteg örömet ad neki az, hogy általa is fejlődik a kisfiú, aki a vér szerinti családjában nem kaphatta volna meg azt a fajta törődést, amit ő tud neki nyújtani.

Sőt, arról is őszintén beszélt, hogy volt egy különösen kemény időszak az életükben. – Szerintem nagyon sok ember hazudik önmagának, és a társadalmi elvárásoknak akar megfelelni, és soha be nem vallaná, hogy időnként úgy érzi: nem volt jó döntés vállalni egy beteg gyereket. Két évvel ezelőtt depressziós lettem, iszonyatosan sajnáltam magam, azt néztem, hogyan tudnék ebből az egészből menekülni. Ott tartottam, ha kiugrok a másodikról, akkor vajon meghalok-e, vagy feljebb kell mennem pár emeletet. Nem bírom tovább, nem ezt az életet akartam, nem ezt választottam, én erről nem tudtam, arról sem, hogy a férjem meggondolja magát, és rám hárul az egész feladat… Persze közben mardosott a lelkiismeret-furdalás, hogyan érezhetek ilyet, miközben imádom a kisfiamat. Ez az ambivalencia rángatott ide-oda, őrlődtem. Segítséget kellett kérnem, hogy túl tudjak lendülni ezen az időszakon.

További részletek a nepszava.hu cikkében.