Évtizedek óta ugyanazokkal a problémákkal küzd az egészségügy

Már a 80-as években is azokkal a problémákkal küzdött a magyar egészségügy, mint amikkel ma is, és vannak olyan problémák, amikkel azóta sem kezdett semmit egyik kormányzat sem. A hálapénzről a rendszerváltáskor egyesek azt hitték, az egészségügyi finanszírozási reformja majd magától megszünteti, ez pedig megkímélte az akkori kormányzatot attól, hogy fel kelljen rúgnia ezt a sajátos alkut az orvostársadalom és a mindenkori hatalom között. Egy friss tanulmány körüljárja, hogyan élte túl a szocializmust és a rendszerváltás óta eltelt harminc évet a szemlélet, hogy az egészségügy nem több mint költségvetési teher. Miközben körülöttünk elkezdtek befektetésként tekinteni rá - írja az abcug.hu.

“Itt van például a hálapénz. Évtizedek óta foglalkozunk már vele […] eredmény nélkül, […] az embernek néha már az az érzése, hogy nem is akarják megoldani, csak mindig valami formában és fórumon napirenden tartani.” Ezek egy kórházi főorvos szavai a nyomtatott sajtóban, amik akár ma is elhangozhattak volna, de 1984-ből, a Népszabadság hasábjairól valók. Akkor is az egészségügy válságáról beszélt a közvélemény, és ahogyan most is, akkor is a hálapénzt tartották a rosszul működő rendszer egyik rákfenéjének.

A nyolcvanas évek közepe-vége felé aztán egy sor reformtervet raktak az asztalra minisztériumi és akadémiai szakértők az egészségügy – akkorra már a közbeszédet is uraló – siralmas helyzetének a kezelésére. Ezek egy része úgy-ahogy el is indult a kilencvenes években, de a hálapénz problémájával például nem foglalkozott egyik sem. A rendszerváltás után elindult reformokat azonban nem bontakoztatta ki az azóta regnáló egyik kormányzat sem, a 2010 óta hivatalba lépett kormányok pedig egyenesen visszafordították a kilencvenes években fontosnak tartott reformok egy jó részét.

Mindezt az egészségpolitikát és egészség-gazdaságtant kutató Orosz Éva fejti ki legújabb tanulmányában az Esély szociálpolitikai folyóiratban, cikkünkben pedig bemutatjuk főbb állításait.

1. A hazai egészségügy több jelenlegi problémájának gyökerei 4-5 évtizeddel korábbra nyúlnak vissza.

Azok a problémák, amik az egészségüggyel kapcsolatban ma is szóba kerülnek: alulfinanszírozottság, az ellátás rossz minősége, hálapénz, már a 80-as években íródott elemzésekben is előkerültek. Az egészségügy működési zavarainak legfőbb okát “az egészségügy nemzetgazdaságon belüli alárendelt helyzetében” látták az akkori szakértők, a problémát pedig a 40-es évek végére vezették vissza. A kialakuló szocialista egészségügyi rendszer ugyanis úgy terjesztette ki az egészségügyi ellátásra való jogosultságot, hogy közben nem teremtette meg hozzá a minőségi és mennyiségi feltételeket.

Miközben az állam az iparfejlesztéssel célozta meg a felzárkózást a fejlett országokhoz, az olyan “nem termelő ágazatokba”, mint az egészségügy és az oktatás alig fektetett, ezek alárendelt helyzetbe kerültek a források elosztásakor. De az egészségügy és az oktatás még akkor is háttérbe szorult, amikor az új gazdasági mechanizmus keretében fejlesztették a jóléti rendszert. Akkor ugyanis a közvetlenül érzékelhető pénzbeli ellátásokra, az életszínvonal emelésére és a lakáshelyzet javítására koncentráltak. Orosz Éva szerint ebben az időszakban alakult ki az a kormányzati magatartás, ami rövid távú politikai nyereségszerzésből inkább az emberek saját zsebében érezhető pénzbeli juttatásokat helyezte előnybe az egészségügybe és az oktatásba való – inkább hosszabb távon megtérülő – befektetés helyett.

...

2. A hálapénz megjelenése is a hiány tünete, de a rendszerváltáskor sem kezdtek semmit vele

A 80-as évek egészségügyi szakértői a hálapénz megjelenését is az egészségbiztosítás kiterjesztésének idejére, és az ezt követő erőforrás-hiányos állapotra vezetik vissza. A hiányra szerintük a betegek a “borravalóval” reagáltak, ami aztán “hálapénzként” épült be az egészségügyi rendszerbe. 1952-ben például az orvosbérek emelése helyett három – de szigorúan csak három – évre engedélyezték a “borravaló” elfogadását “ott, ahol már eddig is volt”, a “nem borravalós” szakmákban pedig orvosi különpótlékot vezettek be. Egy 1960-as jogszabály pedig egyszerűen kihagyta a kérés nélküli, utólagos hálapénzt azok közül az előnyök közül, amiket tilos volt egy orvosnak a munkájáért elfogadnia, így az gyakorlatilag megengedett lett. 1987-ben egyenesen arra kötelezték az orvosokat, hogy a hálapénz, mint “láthatatlan jövedelem” után adót fizessenek. “Ezzel a hálapénz átlényegült munkajövedelemmé.”

...

3. 1989 után maradtak a rövid távú politikai szempontok, nem javult, sőt romlott az egészségügy pénzügyi pozíciója

1992-ben az EU15 országok átlagának 48 százalékát érték el az egy főre jutó egészségügyi kiadások, 2016-ban pedig csak a 38,5 százalékát. Ezzel a számmal mutatja meg Orosz Éva, hogy egészségügyi területen ma nagyobb Magyarország leszakadása a fejlett országoktól, mint a kilencvenes években volt. Az egészségügy kormányzatokon átívelő alulfinanszírozottsága szerinte leginkább annak köszönhető, hogy a rendszerváltás után is fennmaradt az egészségügy alárendelt szerepe a kormányzatok szemében. Az egészségügyi adminisztrációtól pedig most sem várnak mást a kormányfők, mint a “nyugalom fenntartását”, a feszültségek csökkentését, a tűzoltást a rendszeren belül.

További részletek a cikkben.