"Ez sokkal több, mint kimozdulás a komfort zónánkból”

„A legnagyobb baj az, hogy nincs minőségi betegellátás: kevés az ápoló, kevés az orvos, be kell vetni olyanokat is, akik saját elmondásuk szerint az egyetemen csináltak utoljára EKG-t, nincs elég ember és legfőképpen nincs elég idő mindenre. A kollégák elmondják, hogy a túlélésre játszanak minden nap. A prioritási sorrendnek megfelelően először az orvos által előírt terápiát, gyógyszeres kezelést kell végrehajtani, a sok feladat mellett viszont háttérbe szorul az alapellátás. Így fordulhat elő az, hogy vasárnap reggel és hétfő dél között nem érnek oda az ápolók, hogy kicseréljenek egy pelenkát. Mostoha körülmények vannak” – meséli egy vidéki kórház ápolója az elmúlt hosszú hetek tapasztalatait. Ő maga krónikus belgyógyászaton dolgozik, de hamarosan rá is rá kerül a sor, hogy "beforogjon" az intézmény Covid-osztályára dolgozni, kollégáitól pedig állandóan hallja a tapasztalatokat. Azt mondja, az ő osztályáról is folyamatosan kirendelnek ápolókat a fertőző részlegre, van, aki szívesen megy, és önként jelentkezik, de aztán úgy jön vissza az osztályra, hogy nincs az a pénz, hogy még egyszer visszamenjen, írja a magyarnarancs.hu. 

„A kórház is bajban van, már nem tudja, honnan szerezzen embert. A múltkor a látássérült, masszőrként dolgozó kollégát is beállították a covidos betegek mellé.

Az egyik riportalany osztályán is megjelent a koronavírus, végigsöpört a betegeken és a dolgozók háromnegyede is pillanatok alatt kiesett a munkából. "Katasztrofális állapotok uralkodtak, alig maradt néhány ember, aki fel tudta venni a munkát. Telefonálgattunk, hogy melyik kijelölt járványkórház tudja átvenni a betegeinket, aztán szóltak, hogy egyik sem, oldjuk meg magunk. Hirtelen nem volt elegendő védőeszközünk, azt sem tudtuk, mit csináljunk. Brutális volt, egy hét alatt annyi túlórám összegyűlt, mint máskor soha” – meséli az ápoló.

Azt mondja, néhány napig voltak fennakadások, de aztán sikerült szerezniük elegendő eszközt és védőfelszerelést, bár olyan előfordult, hogy nagyobb méretű védőruhákat kaptak. Akkor viszont „túl kellett ezen gyorsan lépni, mondogattuk egymásnak, hogy nem baj, ha elveszel benne, hajtsd fel, és örülj, hogy van.”