Fekete festékbe zárt fájdalom – üzenetek a pszichiátria túlélőitől

A Tündérhegyi Pszichiátria ma már csupán egy üres, omladozó épületként magasodik a budai hegyoldalban, de aki egyszer belép a hajdani intézmény területére, az omladozó falak, szétrombolt toalettblokkok és törmelékhalmok mellett sokkalta nyomasztóbb lenyomatokat fog látni. A falakra írt üzenetek, elmosódott nevekkel és indulattól fűtött mondatokkal, a hátrahagyott tárgyak és a csöndbe dermedt terek valami olyasmit idéznek meg, ami túlmutat a fizikai pusztuláson – egykori sorsokat, bezártságot, és a kívülállóság emlékét. Az urbex túrázók szerint az elhagyatott kórház a maga módján még mindig beszél - hívta fel a figyelmet a videóbeszámolóra a promotions.hu.

A falakon fekete festékkel fújt üzenetek, elkeseredett vallomások és torz emlékek sorakoznak. A képeket vizsgálva úgy érezhetjük, mintha egy kísértetjárta kórház elevenedne fel a szemünk előtt. A bejáratnál már ott vár az első mondat: „Nem voltunk őrültek, mégis bezártak.” Alatta csupán ennyi: „Help.” Ez nem dühből született graffiti – ebből az üzenetből egy kétségbeesett kiáltás értelmezhető, ami túlélte az idő vasfogát.

Ahogy tovább haladunk a folyosón, egy újabb, még hátborzongatóbb felirat fogad  „Az a legrosszabb az elmebetegségben, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lennél az.”

Az elhagyatott épület falai mögött valaha embereket kezeltek – de azok, akik ide kerültek, a külvilág számára örökre eltűntek. A hely eredetileg gyógyító céllal épült, de mára a csend, az enyészet és a falakra karcolt üzenetek torzított története visszhangzik. Továbbiak a teljes cikkben