Felépülés leépüléssel

Magyarországon negyven éve majdnem minden nagyobb egészségügyi intézményben megtalálható volt a betegkönyvtár, de ma szinte hallani sem lehet róluk, a statisztika mindössze 12-ről tud. Ez a lejtmenet a szakemberek szerint azért különösen fájó, mert, mint köztudomású, a könyv nemcsak szórakoztat és okít, hanem gyógyít is.

Magyarországon 1955-ben jelentek meg a betegkönyvtárak, akkor az Egészségügyi Minisztérium utasításban kötelezte az egészségügyi intézmények vezetőit kialakításukra, azonban az ügy nem haladt az elvárt sebességgel. 1960-tól aztán a szakszervezek is beszálltak az állományépítésbe, részben nekik köszönhetően 1965-ben már 73 kórházi osztályon volt kisebb gyűjtemény, amelyekben szépirodalmi, népszerű tudományos műveket, mesekönyveket, gyermekirodalmat találhatott, aki keresett.

A rendszerváltás drámai változást hozott: megkezdődött a szakszervezeti könyvtári hálózat leépülése. A települési könyvtárak ugyan átvehették volna a feladatot, de nem voltak felkészülve a speciális munkára, ráadásul az egészségügyi rendszer átszervezése is elterelte a figyelmet a gyógyító munkában csak olyan közvetett szerepű tényezőkről, mint amilyen könyvtár is. A folyamatos pénzhiány a (szinte) teljes elhaláshoz vezetett. A betegkönyvtárak ellen dolgozik az a törekvés is, hogy a páciensek minél rövidebb időt töltsenek a fekvőbeteg-intézetek aktív ágyain. Ugyanakkor a létük a hosszabb ápolást végző intézetekben, részlegekben (pl. terhes patológiákon, reumakórházakban, rehabilitációs központokban, szanatóriumokban) változatlanul indokolt volna.

A betegkönyvtárak ügye szerepelt ugyan a 2003 és 2007 közti időszak könyvtári stratégiájában, sőt megjelent az Ápolási Szakmai Kollégium ajánlásaiban is. Eddig azonban nem sikerült eredményre jutni - állapította meg tanulmányában Kührner Éva orvosi szakkönyvtáros. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) is látja a problémát. Szerintük a visszafejlődés elsősorban a már említett gazdasági nehézségekkel magyarázható, másodsorban a jogi szabályozással.