Felzárkózás helyett továbbra is leszakadóban

Felzárkózás helyett leszakadás történt az egészségi állapot és az egészségügyi kiadások tekintetében az elmúlt évtizedekben Magyarországon, az ágazat helyzetén a reform és kiadásnövelés együttesen javíthatna, azonban a többletköltéshez gazdasági növekedés is kellene, ami azonban elmarad a kormány optimista becsléseitől, írja a MedicalOnline.  

Mindössze 0,3 százalékos reálérték növekedést sikerült elérni a hazai egészségügyi közkiadásokban 2005 és 2019 között, miközben a ráfordításban nemcsak az európai unió fejlett államai, de a visegrádi országok is messze elhagytak bennünket – derült ki a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) minapi konferenciáján Orosz Éva, a Magyar Tudományos Akadémia, doktora, az ELTE Közgazdaságtudományi Intézet professor emeritusának előadásából. – Az adatok azt igazolják, hogy nem sikerült felzárkóznunk sem az egészségügyi közkiadások, sem a társadalom egészségügyi állapotának tekintetében.

Ugyanebben az időszakban

Csehországban 58 százalékkal;

Szlovákiában 57 százalékkal;

Lengyelországban 105 százalékkal

költöttek többet az egészségügyre. Idehaza egyedül a koronavírus-járvány időszakában látszott megtörni a hosszú távú trend, amikor tűzoltásszerű növekedés volt tapasztalható az állami kiadásokban, azonban a pandémia kifulladása nyomán visszatért a reálérték csökkenése.

A kormány dönt arról, hogy a költségvetésből mennyit szán az egészségügyre, és Magyarországon ez kirívóan alacsony – folytatta Orosz Éva. – Míg 1995-ben az ágazat részesedése még megegyezett az uniós országokban jellemző 9,8 százalékos részaránnyal, 2019-ben már messze elmarad az EU-ban jellemző, átlagosan 14,2 százalékos GDP-arányos részesedéstől. Ha tartottuk volna az uniós trendeket, 820 milliárd forinttal magasabbak lehetettek volna az E. Alap természetbeni kiadásai, ám ezzel szemben 2005 és 2019 között az ágazat részesedése 9 százalékáról 3,9 százalékra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy ebben az időszakban 3 ezer milliárd forintot vontak el az egészségügyi kasszától.

A költségelvonás pedig rányomta a bélyegét a népesség egészségi állapotára is, amelynek mutatói – ahogyan a nyolcvanas években – úgy a 2010-es évek végén is a sereghajtók közé tartozunk. Bár a várható élettartam idehaza is növekszik, a mortalitási mutatóink nemcsak az uniós, de a visegrádi országok körében is a legrosszabbak. Hasonló a helyzet a megelőzhető halálokok tekintetében, amelyek száma 234 ezer volt 2015-2019 között. Ez pedig nemcsak a gyógyító eljárások, hanem a népegészségügyi rendszer rossz teljesítményét is igazolja.

Drámaian romlottak a különbségek az ellátáshoz való hozzáférésben és a szolgáltatások minőségében. A betegek kiszolgáltatottak, az alacsonyabb jövedelmű rétegek számára óriási terhet jelentenek az egészségügyi kiadások. Miközben az ágazatot folyamatos humánerőforrás-krízis jellemzi, a rendszer alkalmazkodóképessége elégtelen, mindezek eredményeként valamennyi szereplő elégedetlen az ellátórendszer működésével és elveszítette a bizalmát annak megreformálhatóságát illetően.

Mindehhez azonban az ELTE professzora szerint is gazdasági növekedésre lenne szükség, ahogyan kifejtette ezt a konferencián Király Júlia közgazdász, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottságának tagja.

Az egészségügyi ágazat költségvetési részesedéséről a kormány dönt, a kassza kulcsa pedig Nagy Mártonnál van, ő a kabinet könyvelője – jelezte előadásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi alelnöke, aki szerint a magyar költségvetés nincs összeomlóban, „sőt, jobban állunk”, mint a 2008-as pénzügyi világválság idején. Ebben szerepe van annak is, hogy a kormány igyekszik visszafogni magát a beruházásokban, amelyeket Lázár János építési és beruházási miniszter „baltával vagdos le”, ott is, ahol nem kellene.

Többletbevételekre számíthatna az egészségügy az Európai Unió kohéziós és helyreállítási alapjaiból – már ha érkeznének. Hogy nem jutunk hozzá ezekhez a forrásokhoz, az nem Brüsszel hibája – szögezte le a közgazdász.

További részletek a MedicalOnline-on.