Az egészségügyi befektető szerint visszafizetés járna azoknak, akik nem az állami intézményekben gyógyulnak.
Többletszolidaritást vállal az a beteg, aki magánszolgáltatónál gyógyul, hiszen nem terheli az egészségügyi alap kasszáját és a szűkös kapacitásokat sem. A magánegészségügybe befektető Lantos Csaba, az OTP Bank egykori vezérigazgató-helyettese szerint éppen ezért visszafizetés járna azoknak, akik nem az állami intézményekben gyógyulnak – olvasható a hvg.hu írásában.
Lantos Csaba elmondta, a 2007-ben alakult és hat éve nyereséges magánkórházukban évről évre 20 százalékkal emelkedik az ellátottak száma. A beteg többsége egyelőre a járóbeteg- és az egynapos sebészeti ellátásokat veszi igénybe, de egyre többen választanak magánszolgáltatót műtétekhez is.
Véleménye szerint az, aki a magánegészségügyben vesz igénybe ellátást, többletszolidaritást vállal, hiszen azon kívül, hogy kvázi megspórolja az államnak az ellátást, a szűkös kapacitásokat sem terheli. Ő azért lobbizik, hogy azok a betegek, akik a magánszolgáltatóknál gyógyulnak, valamilyen visszatérítést kaphassanak a befizettet járulékaikból.
Ez például úgy nézhetne ki, hogy a beteg valamilyen visszatérítés formában megkapná azt az összeget, amit az állam költött volna rá, akkor ha tb-finanszírozott egészségügyi intézményben gyógyult volna. Lantos szerint az is képviselhető lenne, hogy az állami ellátás árának csak egy részét – például 70 százalékát – fizetnék ki visszatérítésként.
Jelenleg évente nagyjából 5 milliárd forintot hagynak ott a betegek magánszolgáltatóknál, ám egy ilyen visszatérítéses finanszírozási formában feltehetően jelentősen megugrana a magánszolgáltatók forgalma, ami egyben mínuszt is jelentene az Egészségügyi Alapnak, amely már amúgy is alulfinanszírozott.
A teljes cikk a hvg.hu oldalán olvasható.